Rohanó idő

Leragadtam a címadásnál, de valahogy nem sikerült megfelelőt találni. Három bejegyzést is akartam decemberben megosztani veletek, de nem jött össze. Nem azért, mert ne lett volna miről írnom. Inkább nem akartam túl sablonos sem lenni, és az is csalás lenne, ha csak a pozitívumokkal foglalkoznék. Igaz, a “Nekem bejött” sorozatnak elvileg ez lenne a lényege. És a rohanások között csak sikerül észrevenni a pozitív pillanatokat. Mégsem éreztem azt, hogy ezek megosztásra elegek/méltók lennének. Elrohant a hónap a karácsonyi készülődéssel, a bölcsis kötelezettségekkel, a közösségi vállalásommal. Ja! Vizsgáztam is. 

De akkor kicsit részletesebben, először a bölcsibe kellett Mikulás csomagokat alkotni a szülői munkaközösség nevében a kisgyereknevelőknek. Aztán ugyanez karácsony előtt még egyszer az ajándékokkal. Vállaltam jótékony sütést két családnak, akik nem engedhettek meg maguknak karácsonyi süteményt. Kaptak ugyanakkor a közösségtől tejet, lisztet, cukrot. Jó volt kicsit ezzel foglalkozni. Aztán sütöttem magunknak, és beszereztem az ajándékokat. Nem sok, cserébe szívből jött. A kisasszony mondjuk egy egész játékkonyhát kapott. Utána jött a vizsgám közvetlenül karácsony előtt. Még aznap utána megfőztem az ebédet szentestére, a fát csak 24-én volt időnk díszíteni, és ajándékot csomagolni is. Nem mondhatnám, hogy túl ünnepiesre sikerült volna a nap, de élveztem, hogy hármasban vagyunk. A többi ünnepnapon úgyis nagyszülőknél jártunk egy kört. (Zárójelben jegyzem meg, hogy ők lettek volna a legjobban megsértődve, ha a védelmükben ki kell hagyják az unokás karácsonyt. Egyiknek se jutott eszébe, hogy esetleg ne menjünk. Na meg ha megyünk a másikhoz, akkor az egyikhez is muszáj. Minden héten egyszer biztos, hogy találkozunk, mert mindenkinek van egy unokás napja, akkor miért pont a karácsonyt hagyjuk ki?) Két ünnep között szintén nem volt nap, hogy valahova ne kellett volna mennem. Egyszerűen örültem ha leülhetek és szó szerint kikapcsolok. Magamat és az elektronikát is. Ennyi lett volna, ha megírom a “Nekem bejött - December” bejegyzést. 

Évértékelőt akartam is írni, meg nem is. Nem volt könnyű szerintem senkinek 2020, de én mindenképpen találok benne pozitívumot. Hiszen januárban költöztünk az új házba, és szépen lassan csak sikerült berendezkedni, a kert is kezdi a végleges formáját megkapni. Idénre is maradt elég munka, mire azt tudom mondani, hogy kész, de remélem jövő karácsonyra tip-top lesz. Nagyon sokszor kellett magamban letisztázni, hogy nem azért nem tudunk sehova menni, mert kiköltöztünk a városból, hanem, mert nem lehet menni. Amikor meg lehetett az maga volt a felüdülés. Elmaradt a szokásos tavaszi pihenésünk, és alaposan megéreztük a hiányát. Mire elmentünk nyaralni mindketten fáradtak és idegesek voltunk, de feltöltött az a 12 nap, amit Gárdonyban és környékén töltöttünk. Aztán elindult a bölcsi és az egyetem, örültem, hogy be tudok járni. Volt pár óra, ami igazán érdekes témát, megközelítést alkalmazott. Aztán elutaztunk kettesben, de innen már követhettétek a blogon az évet. Évközben azt hittem sose lesz vége, mégis olyan gyorsan elrepült, hogy csak pislogunk.

Az utolsó, amit még 2020-ban akartam veletek megosztani az egy kisebb összehasonlítás 2010 és 2020 között. Ehhez is készültem pár képpel... Tegnap itt döbbentem rá, hogy a képeket elfelejtettem, ezért ma folytatom, már a képekkel felszerelkezve. Szóval 2010-hez képest az idei egyetlen “beöltözős buli” a nyaraláson volt egy játékmúzeumban, ahol a kisasszony ragaszkodott hozzá, hogy mindannyian koronában pompázzunk. Elég nagy változás, azon a retrópartin akkor még nem gondoltam, hogy 10 év múlva fogok itt tartani. Pesszimista pillanataimban azt hittem soha nem lesz családom, optimista pillanataimban pedig azt, hogy sokkal korábban eljutok ide. A kettő között van a realitás. De haladjunk tovább. A 2010-e szülinapi képemhez képest az idei februári csak a szemüvegben különbözik, meg abban, hogy megtanultam normálisan a kamerába mosolyogni. Még a frizurám is majdnem ugyanolyan. Szerencsére nőtt azóta kicsit a hajam. 2010 szeptember elsején volt a látáskorrekciós műtétem, előtte felváltva hordtam szemüveget és kontaktlencsét. Mondjuk úgy, hogy amit ígértek garanciában, azt bírta a szemem, nem kellene állandóan a szemüveg, de eljutottam oda, hogy fáj nélküle a fejem. (Néha vele is.) Nem romlott annyira vissza, éppen csak picit rosszabb a tökéletesnél. És akkor az utolsó kép. Azt is mondhatnám, hogy a 10 évvel ezelőtti énem az egri vár bástyájáról ábrándozva nézett le, és egy pillanatra mintha magát látta volna 10 évvel később a várkapuban csókolózni a férjével.

Nem ígérem, hogy nem fognak elmaradni bejegyzések, és betartom, hogy minden hónapban szépen posztolok nektek valamit, de majd igyekszem. Szeretnék kijutni a Pázmányra, ha jobb idő lenne, egy emlékposzt és emléktúra erejéig. És évindításnak talán majd azt is leírom, eddig mennyit haladtam a bio háztartássá alakulás útján, és az idei évnek mi a célja ebből a szempontból. 

Mindenkinek Boldog és Zűrmentes 2021-et kívánok!

Őszi félév - Évzáró II.

előzmények

Hol is tartottam?
Ja igen. Ez lett a 40. bejegyzés :D

Július:
Egy napra esett az angol írásbeli vizsga és a barátnőm polgári esküvője rögtön július első hétvégéjén. Kánikula, ezer fok meleg, és az egyik a Corvin negyednél a másik Budakalászon. A vizsga vége és az esküvő eleje között volt egyetlen órám átérni egyik helyről a másikra, úgy, hogy a nálam lévő szótárakat is le kellett pakolnom itthon. Még jó, hogy útba esett a lakás. De szerintem útközben megtanultam hoppanálni.
Júliusban nyaraltam is egy hetet. A diófa árnyékában jeges teát inni nagyon nyugtató. Vidéki strandra menni annyira nem. Az otthoni medencében legalább tudom mi van. És a stranddal ellentétben a kertben hangyaboly sincs csak a diófán kószál pár. De akármilyen mennyiségben szedem a gyógyszert az allergiámra vidéken akkor se kapok levegőt. Közben volt egy óriási vitám a menyasszonnyal, ami után megfordult a fejemben, hogy miért is akarok én még koszorúslány lenni. Emiatt a szeretőm is eltűnt a színről vagy egy hónapra. Mondtam már, hogy a menyasszony szerint legjobb barátok és mindkettőnk exe? Akkor most mondom. És ebből ki is találhatjátok miért is vitáztunk mi erről.

Augusztus:
Mivel meglett az írásbeli nyugodtan mentem szóbelizni. Közben az is kiderült, hogy szeptember 1-től áthelyeznek. Elvárások a köbön.Az új munkahely, a nyelvvizsga és az esküvő miatt is. Kívülről persze mindenhez vágjak jó képet, és mosolyogjak. De akkor sorban. A nyelvvizsga meglett, mint utólag kiderült az egész csoportnak. visszajeleztek az új helyről, hogy tárt karokkal várnak, csak én nem akartam rohanni a karjaik közé. Brrr... Megvolt a lánybúcsú, koszorúslány afterpartival. Hiába na. Nem bulizós a társaság, csak mi. Egyre kevésbé értem hogy lehetünk lassan hat és fél éve barátok. Túléltem az esküvőt is, hónap végére pedig addig stresszelt az új munkahelyem, hogy lassan a kiborulás kerülgetett. Pedig még nem is dolgoztam ott. De mielőtt aláírták volna a szerződést látni akarták a nyelvvizsga eredményét. Utolsó héten meg is lett. Ja de hogy az nem volt elég.

Szeptember:
Igen. Fokozatosan idegeltek halálra. Azon kívül, hogy se helyem, egy kb széteső széken kívül, se munkaeszközeim nem voltak. Meg pozícióm se. Felvettek, de minek? Ja! Szóval. Nekik nem volt elég a lepecsételt eredmény, a kemény fedeles bizonyítványok kellettek. A diplomámmal együtt. Jó-jó az nekem is, de talán ha így rögtön az elején nem zúdítanak rám mindent, és fenyegetnek, átformálnak, akkor nem döntök úgy két hét után, hogy felmondok. Maradtam a hónap végéig, hogy teljes havi fizetést kapjak, de ennyi.

Október:
Két hét alatt találtam a mostani helyemet. Igaz a fizetés feleannyi, mint az előzőnél, de ettől függetlenül jól elvagyok. Talán azt is merném mondani, hogy az eddigi munkáim közül ez a legjobb. Eddig. Mivel határozott idejű volt a szerződés, így úgy nézett ki csak év végéig maradhatunk. A kollégák között voltak kiborítóak, és az se volt megnyugtató, hogy fix helyem 2 napig se volt. Közben pedig elvárások. Közeledett a születésnapom, és egyre inkább úgy éreztem, hogy dönteni kényszerítenének. Arról hogyan éljek a következő 50 évben. Ezt már itt olvashattátok, hogy nekem mennyire nem megy. De ez már egy decemberi elhatározás, ami majdnem két hónap, bár inkább ha úgy vesszük az utóbbi 8 év küzdelme árán született. Irigylem a Hókirálynőt, mert fagyott a szíve és nem érez. Van amikor érezni fájdalmasabb. Hogy mik az elvárások, amiket nem is kimondva, de érzek? Legyen hosszú hajam, hordjak szoknyát és tűsarkút, legyek titkárnő, legyen vőlegényem, férjem, gyerekeim, hitelből kocsim, meg házam. Legyek vékony, de ne fogyókúrázzak, sportoljak, de ne kerüljön semmibe, és lehetőleg munka után azonnal rohanjak haza segíteni. És megteheted, hogy megpróbálod ezeket beépíteni magadba, hogy megfelelj nekik, de egyre keserűbb leszel, és nem fogod tudni, hogy miért.
Születésnapom előtt mentünk el kirándulni Christiannal. Akkor vetődött fel, és alakult is ki a blog ötlete. Egy héttel később meg is született a mostani verzió. Azon a túrán sok egyéb téma is felmerült. Többek között egy olyan, amiről már régebben is beszélgettünk. Újra és újra előkerül az életemben, hogy meg akarok felelni az embereknek, azért, hogy szeressenek. Az exeimmel is így volt. És ezért az a millió terv. Mindig az aktuális elvárásnak megfelelően alakítottam. Az akkori beszélgetésünk lényege pedig az volt, hogy mennyire vágyom egy olyan partnerre, aki megtenné értem ugyanezt. Azaz kivételesen ő szeretne jobban, és teperne a figyelmemért, ha kellene csapot papot hátrahagyva rohanna utánam akár a világ végére is. Hiába elvárás, hogy legyen egy párom, most kifejezetten szünetet tartok. Még ha maga a szőke herceg jelenne meg fehér lovon akkor is nemet mondanék. Bár vágyom rá, hogy legyen valakim, majd olyan, aki passzol hozzám.

November - December:
Hosszú és unalmas hónap tele karácsonyi giccsel. Pedig még el se rámoltuk a töklámpást. Hónap közepén elkezdődött a német tanfolyamom. De ezt már olvashattátok. Bár egy kis lelki katyvasz miatt elég nehezen ment a blogolás. De mint látjátok elmúlt, és az ihlet is megjött. Csak az időm nem lett több. Mert a német.
Decemberre pedig megszülettek az elhatározások. Úgy szeretném élni az életem, hogy ne kelljen függnöm senkitől. Semmi miatt. Azt tegyem, amit szeretnék, amit élvezek. Mindent látni, kipróbálni, átélni. Gyűjteni az élményeket, mert csak ez az egy életünk van. Két dolog lökött nagyot rajtam ezzel kapcsolatban, olvashattatok is róla itt és itt.
És még valami, amit nem említettem a blogon, mert még az indulás előtt történt. Én is átvettem a diplomám, sétáltam egyet a campuson, és rá kellett döbbennem, hogy már nem tartozom oda. Hogy nem élhetek a múltban, a régi barátok között. Mert változtam. És lezárult egy korszak. Az a 8 év ott ért véget, és bár még nem kezdődött el az életem egy újabb szakasza, nem állt meg az idő. Végleg felnőttem ebben az évben, amit kivételesen nem bánok. Tudom mit kell még tanulnom, mi az amit el szeretnék érni, és ehhez mi az, amire szükségem van, illetve mire nincs. A jövő évi terveimről, illetve újévi fogadalmakról majd írok holnap éjfél után. :) Lényegében hatalmas lendületet adott, hogy a kezemben tarthattam, és szép, meg zöld, és végre nem kell szenvednem miatta. A magabiztosságom még mindig nem szállt le a földre. De nem szálltam el nyugi, csak megkaptam az erőt, ami hiányzott.
A karácsonyomról olvashattatok, annyi még, hogy én is kaptam csemegét ajándékba Christiantól. Mert boldogságot nem lehet pénzen venni, de Nutellát igen, és az majdnem ugyanaz. Szóval 400 g boldogságot kaptam üvegbe öntve. Nyami...

Christian: 2015-ös évem 2.rész

Az első félév után folytatom a megkezdett összefoglalást.

Július-augusztus:

Angolból már egyre többet tudok (már a nyelvtan is úgy ahogy megy), a tanfolyamnak is vége lett és menni kéne nyelvvizsgázni! De még azt sem tudom, hogy milyen fajtára menjek, mert vagy van legalább négy-öt és bármelyikre mehetek. Régen, mikor németből próbálkoztam, akkor még csak a Rigó utcai volt. Talán abban a suliban kéne vizsgázni, ahol volt a tanfolyam, hátha segítenek a vizsgán a tanárok?! Bár a próba nyelvvizsgán kölcsönösen nem voltunk szimpatikusak egymásnak a tanárnővel, amivel csak az a gond, hogy ő szokott az éles vizsgán is jelen lenni. Miután ezt sikerült kitalálnom, már csak azt kellett eldöntenem, hogy milyen ütemezésben menjek szóbelizni meg írásbelizni? Legyen egyszerre és akkor csak  pár napom lesz megerőltető? Vagy külön-külön hónapokban és akkor egész nyáron angolozhatok? Végül is úgy döntöttem, hogy várok egy hónapot és csak augusztusban próbálom meg a vizsgát, de egyszerre a szóbelit és az írásbelit, addig meg gyakorolok. Júliusban menjenek csak a jobb tanulók! Bátrak előre! Augusztus 7,8 és 10-e a nagy napok, a szóbeli labor része, az írásbeli és a szóbeli vizsga tanár előtt. Felkészülni nem igazán tudtam, gyakorlatilag elő se vettem az angol anyagaimat a vizsga előtti hetekben! Előre lelövöm a poént, de átmentem mindegyiken! A labor maximum pontos lett, szerencsére jó minőségű volt a hanganyag és a magnó se recsegett, ráadásul nem is volt olyan értelmetlen a szöveg, mint anno németből, amikor is a grúz asszonyok homokban mosási szokásairól volt szó. Most a lakásról és az albérletről szólt a vizsga témája. Utána éreztem, hogy jól sikerült, így ha nem szúrom el nagyon a szóbelit, akkor az már meg lesz! Legalább nem kell mindkét részből újra vizsgáznom és egy kis sikerélmény is ért :-) És ott tartok, ahol németből. Ez után volt a szombat délelőtti írásbeli. Rájöttem, hogy már nagyon elszoktam attól, hogy órákig egy helyben ülve oldjak meg összetett feladatokból álló tesztsort! Végül is túléltem, szerencsére - nyár ellenére - nem volt kánikula sem. És ebben a vizsgában is több feladat szólt a lakásokról, meg az otthonokról! Vajon ezek tudják, hogy költözni akarok? :-) 66 százalék lett az írásbeli így ez is meglett, bár ezt csak jóval később tudtam meg. Már csak a szóbeli maradt hátra. Mondanom sem kell, hogy itt is volt lakásos téma, mivel a húzható szituáció a képzeletbeli elromlott mosógépem körül forgott (pont akkor, amikor éppen egy mosógéppályázatban veszek részt - ezek tényleg tudnak valamit!) A szóbeli 68%-os eredményét még aznap délután megtudtam. El sem hiszem, még szinte a mai napig sem, hogy elsőre sikerült megcsinálnom a nyelvvizsgát angolból! Bár sok ember mesélte nekem, hogy hasonló cipőben járt, mint én, azaz évekig sikertelenül szenvedett a némettel, aztán angolra váltva szinte azonnal levizsgáztak. 

Munkahelyen az utolsó adag munkánkat is elvégeztük a számítógépes adatrögzítésben, amikor is új feladatkört kapok: Salgo-polc szerelés! Mily meglepő, mintha ezt már csináltam volna korábban! Ja igen hónapokig! Nem hiszem el, hogy ennyi polc szükséges az intézetbe, pedig igen, sőt valószínűleg már a főnökeimnek is elege van már belőle ezért totál rám bízzák az egészet! Ott van három pince helység, tervezd meg mennyi anyag kell bele, mi megvesszük és akkor össze is rakhatod! Köszi! Viszont azt egyikünk se tudta, hogy ez még jól is fog mindannyiunknak esni. Nekik, mert abszolút nem kell foglalkozniuk vele, nekem pedig mivel tök egyedül dolgozhattam, hagyott időt arra, hogy munka közben azt csinálhassam amit akarok: néha zenét, néha hanganyagokat hallgattam, néha pedig csak csöndben gondolkodtam az életemen, a múlton és a jövőmön. Tehettem, mivel gyakorlatilag tökélyre fejlesztettem a polcszerelést és világbajnokságon is indulhatnék annyira gyorsan és automatán megy :-) Mikor jöttek látogatni néha a fejesek, akkor mondták, hogy milyen szép lesz, ha kész lesz! Persze azt egyikük se kérdezte, hogy ezt mind ki szerelte össze! Mindegy! Ez talán régen érdekelt volna! Másfél hónapig jól elvoltam, aztán visszakerültem az adatrögzítős csapathoz egy fél hónapra. 

Lelki világom még mindig a hamvai alatt szunnyad (hiába ezt a szerelmet nehezen engedem el, pedig gyorsan kéne), miközben a testem olvasztja le magáról a zsírt (júliusban 4, míg augusztusban újabb 2 kilót adtam le, így már csak 5 kilóra vagyok a 70-től).

Szeptember-október: 

Első hónapok az évben, hogy nem kell nyelvtanulással foglalkoznom! Jeee! A  végére már egészen élveztem a dolgot,  azonban egy kicsit tömör és fárasztó is volt! Meghozta a kedvem a nyelvtanuláshoz, esetleg jövőre leporolom a németet. Átvettük Elizával a nyelvvizsga bizonyítványainkat (Ja igen, róla még nem is meséltem az összefoglalómban, nehogy kihagyjam ;-) A szerzőtársammal a nyelvtanfolyamon ismerkedtem meg, a többi pedig... szerintem nem tartozik rátok!) Október 8-án végre átvettem az egyetemi oklevelemet! Jó volt visszatérni és látni, hogy a campuszon szinte semmi nem változott csak az arcok cserélődtek ki. Ezzel egy igen hosszú, leváratlan fejezet végére tettem pontot az életemben! Ha semmi más nem történt volna idén, akkor ez is nagyon nagy dolog lett volna! 

A munkahelyemen az adatrögzítős munka befejeződött, így kikerülünk a pincéből! Végre! Földszinti irodát kapunk egy új főnökkel, viszont változatlanul Excel táblákat töltögetünk. Annyi a munka, hogy elleszünk vele év végéig! Nem baj legalább a körülmények már jobbak: kézmosási lehetőség, mindennapi takarítás, hűtő és mikrónk is lett (bár ez utóbbi kicsit beteges: az egész épület hallja, ha bekapcsoljuk, úgy zörög, de legalább melegít!) Legnagyobb "örömömre" már elkezdődött a pletyka a munkatársaim között a szerződésünk lejártáról, esetleges hosszabbításról. Engem ez már egyáltalán nem érdekel, mindegy, hogy mi lesz! Ezen nem akarok stresszelni! Más dolgokon úgyis tudok! 

Például az ingatlanügyeken. Egész nyáron vártuk a vevőt a telkünkre: sok érdeklődő jött (egy öreg bácsit kezében egy koffernyi pénzzel még mindig várunk Borsodból vonattal), még kínaiak is, aztán végre jött egy komolynak tűnő építész, aki három hónapig hitegetett minket, hogy megveszi ráadásul azon az áron, ami meghirdettük! Közben meg a későbbi vevőnk meg már majdnem fel is adta, de végül is október végén csak megjelent és az első megtekintéskor kijelentette, hogy megveszi (leesett az állunk, amikor már öt perc után, azt kezdte számolhatni, hogy mennyi pénz van a bankszámláján)! Biztos nem komoly!-gondoltam. De az volt! Úgyhogy lehet kiköltözködni!

A "fitnessznácivá" válásom új szintre lépett, mivel egy hirtelen ötlettől vezérelve elmentem egy futóversenyre. Régen sok ilyenen voltam, fénykoromban még a középiskola alatt. Jó volt újra beszívni az izommelegítő kámforos krémek illatát (bár személy szerint nem szeretem használni, inkább hosszabban és alaposabban melegítek be). Az óbudai futónap jó buli volt, egészen jól esett a futás a 7 kilométeren (a futóidőm is olyan lett mint szerettem volna)! Lehet, hogy újra el kellene járnom ilyen rendezvényekre ha időm és pénztárcám engedi! Ha már ott voltam összekötöttem a kellemest a hasznossal, mivel itt is volt egészségi felmérés. Nézzük meg, mennyivel lettem egészségesebb az áprilisi kezdet óta: a súlyom 90 helyett 72,8 kiló, a testtömegindexem 30 helyett 24,5 és a testzsírszázalékom 36,3 helyett 16,2 :-) Szeptember végén még volt egy kis money-m, ezért beneveztem a NATO futásra! Nem kicsit féltem tőle, mert ez már 10 kilométeres és nem tudtam úgy felkészülni, ahogy akartam. De minden jól ment: sikerült a mezőny első felében végezni plusz 9 perccel jobb lett az időm, mint amit vártam! És még egy dolgot sikerült elintéznem végre: a véradást! Éppen a futóversennyel egy időben volt egy véradókamion a Városligetben. Most eléggé híg volt a vérem :-), így hivatalos önkéntes véradó lettem! Legközelebb decemberben mehetek majd adni. A futás és a vérvétel hatására a hazaúton és az azt követő pár napban olyan voltam, mint a lassított felvétel :-)

Október végére sikerült még egy, nem is olyan régi, vágyamat teljesíteni: ezt a blogot! Az elindulás okairól, illetve a szerzőtárs felkéréséről már beszéltem nektek és plusz sikerként könyvelem el azt, hogy még Eliza szülinapja előtt el tudtuk elindítani :-) Titokban így is terveztem, mintegy ajándékként neki (hiszen sok kellemes emléket köszönhetek neki a nyárról-őszről és ő is nagyon örült a közös blog ötletének) bár a végén nem ezt kapta tőlem. Másrészt pedig a régi újságírós iskolai élményeimet újra visszahozta az életembe. 

November-december:

Egyéb feladatok híján rengeteg időm van, azzal tudok majd foglalkozni, amivel akarok!-gondoltam. Na ez nem így lett, mivel az egész évben feje tetejére állt életem, most fordult még egyet, így az év végére!

Munkahelyemen, immár sokadjára, megint költözködhettem, mivel most a raktárba lettem áthelyezve. Már egészen kezdem megszokni, hogy kb. negyedévente új a munkaterem (az intézet dolgozói biztos röhögnek már rajtam, mikor 2-3 havonta kelek át az udvaron a kis cuccommal meg a bakancsommal) és újak a munkatársak. A mostaniakat egyszerűen imádom: rengeteget röhögünk ès csoki zabálunk egész nap! A munka nem nehéz szerencsére: a főnököm szerint "Ez nem egy pakolós meló!" Megsúgom nektek: azóta háromszor annyit pakolok, mint bármikor korábban :-) , de egy cseppet sem bánom! Vagy székeket szerelek össze, vagy éppen kiélem díszítési vágyaimat :-) 

Tulajdonképpen ezeket már olvashattátok a blogon, amely dübörög ezerrel: az októberi 5 és a novemberi 16 megjelent poszt után, decemberben, ha minden jól megy akkor meghaladjuk a novemberit :-) Eddig 1194 oldalmegtekintésünk volt összesen, melyből 145 esett októberre, 472 novemberre és 577 db decemberre. (Az adatok 2015-12-27-ről származnak) Főleg Magyarországról olvastok minket, de vannak olvasóink Ukrajnában, Oroszországban, Németországban, Izraelben és az Usa-ban is. MINDEGYIKŐTÖKNEK KÖSZÖNJÜK! Köszönet jár még Eliza-nak is a szorgalmáért, amellyel csodaszéppé varázsolja nektek a blog weboldalát!

Novembert azzal kezdtük, hogy kiköltöztünk az Óbudai telkünkről. Egy hónap alatt lezajlott az egész ügylet: kiköltözés, a nyaraló lebontása, a telek átminősítése, a teljes vételár kifizetése. Még jobb áron adtuk is el, mint gondoltuk! Tehát mindenki elégedett lehet! Én azonban még sem vagyok az! Nekem már másnap hiányzott! Hát igen a családom még élő tagjai közül én töltöttem ott a legtöbb időt, én kötődtem hozzá a legjobban, nem is csoda, hogy kiborultam miatta! Főleg mikor megláttam fotón a nyaraló hűlt helyét. :-( Ezután pedig el is kezdtük a családi ház és a lakás keresését, lefutottam a autópiaci ámokfutást is a családi autó körül! Egyik sem egyszerű, hiába is tűnik annak, már persze, ha a legoptimálisabb megoldást keresed! Ezekről folyamatosan mesélek nektek, hátha tanultok belőle valamit, vagy csak jót szórakoztok rajta! Fontos infó, hogy úgy tűnik megtaláltuk a megfelelő családi házat a szüleimnek! :-) Miután sok jónak tűnőt, vagy eladták az orrunk elől, vagy az eladó gondolta meg magát és inkább mégse adja el. :-( Így december 23-án az Angyal házat hozott a szüleimnek a fenyőfa alá (az adás-vételi szerződés aláírásnak napja december 30-ra van kitűzve). Nekem meg egy nagyobb ajándékot, melyről majd a Nekem bejött sorozatom decemberi részében beszélek. A karácsonyomról nem terveztem külön posztot írni, mivel teljesen ugyanúgy telt ez a három nap, mint a többi évben. Azt az egyet kivéve, hogy idén sokkal jobban hiányoznak a nagyszüleim, mint bármikor korábban! :-( Úgy érzem most különösen szükségem lenne az iránymutatásukra! Ezen kívül Eliza-tól és anyukájától kaptam egy kis finomságot :-) (A többi ajándékról nem azért nem írtam, mert nem kevésbé fontosak, hanem, mert, mint az utóbbi időkben, nincsenek.) 

Befejeztem a fogyókúrát (bár ezt hiába magyarázom az embereknek!), elértem a 70 kilós végcélomat és ezt azóta sikeresen tartom decemberben is. Ez utóbbi meg is lepett, mivel az egyéb elfoglaltságaim miatt teljesen leálltam a futással! Hiányzik is! És rengeteg csokit is eszem! Nem tudom mi lesz itt az ünnepek alatt, de megfogadtam, hogy ha törik ha szakad a szabadidőmben elmegyek futni, többször is! (Ez utóbbi szerencsére összejött és 30 kilométert sikerült még beletenni az idei évi 372 km-es teljesítményembe) És vért adni is elmegyek még idén! (Ennek időpontját egyéb fontosabb programjaim miatt, december 30-ra tűztem ki!) Ez évben jött el annak az ideje is, hogy rövidebbre vágattam a hajam (6 mm), mint korábban bármikor. E mellett még egy másik változás az is, hogy letettem a szemüveget és elkezdtem kontaktlencsét viselni (így már a blogunk is hű nevéhez és tényleg négyszemközt történik az alkotás :-). Ez utóbbit csak kevesen veszik észre, úgymint azt, hogy folyamatosan cserélem a ruhatáramat (lefogyásomnak köszönhetően). A minap is vettem egy téli nadrágot, melyben -sokakkal ellentétben- nem a fazonját, nem a színét, nem az anyagát szeretem, hanem a méretét (most 32-est vettem az év eleji 46-hoz képest :-) A testméreteimből mellbőségben 14, derékben 29 és csípőben 16 centimétert vesztettem el. Illetve, most először fordult el, hogy egyre kisebb darabokat vittem be a próbafülkébe és nem egyre nagyobbakat :-) Hát igen, már kezdem elhinni azokat a megjegyzéseket is, hogy jó fenekem van!

Hát, röviden ennyi lett volna az én 2015-ös évem! Összességében vegyes érzéseim vannak: rengeteg veszteség ért egyik-másik igen komoly. Ezzel ellentétben érkezett pár régi és új személy és dolog az életembe, akik/amelyek összességében leginkább örömöt okoztak. Lezártam sok még függőben lévő ügyet és nyitottam új "aktákat" is. Terveztem még egy bekezdést a jövő évi terveimmel, de azt hiszem azt majd egy külön eszmefuttatásban írom le!

Frappáns lezárás helyett (drága szerzőtársamtól tanulva), inkább azzal az üzenettel búcsúznék az évtől, amelyben leírtakat kíséreltem meg alkalmazni egész évben, több-kevesebb sikerrel. Íme:

Mindig remélj, 

Légy erős

Nevess hangosan

Játssz keményen

Élj a pillanatnak, álmodj nagyot

Nyisd ki az elméd

Higgy a csodákban

Bocsáss meg gyorsan

Csókolj lassan,

Szeress úgy mintha sosem bántottak volna

De legfőképp élvezd az életet,

Mert csak egyszer élsz!

Tavaszi félév - Évzáró I.

Micimackó ül a fatörzsön és kopogtatja a kobakját, miközben azt mondogatja magában, hogy 'Gondol, gondol, gondol.'. Na kb én is így nézek ki, csak széken ülve és a monitort bámulva. Mit írjak? Hogy kezdjek neki? Be kell vallanom, ugyan abban egyeztünk meg Christiannal, hogy nem olvassuk el a másik írásait mégis belelestem az évértékelő bejegyzésébe. Nem olvastam el magát a szöveget, csak átfutottam mégis milyen tematika szerint írta. Ötletem több nem lett tőle, csak bűntudatom. 

Tőlem már megszokhattátok az idézeteket. Ezért úgy döntöttem most egy sorozat záró epizódjából merítek. 

"Annyi minden történt velem ebben a nyolc évben... annyi mindent nyertünk és veszítettünk, mégis úgy érzem, hogy az életem csak most kezdődik."

Igen nyolc év szerepel az idézetben. A sorozat volt ennyi évados. Nem cseréltem le, mert így az eredeti, meg mert rájöttem, hogy ez akár rám is vonatkozhat. Nyolc év. Ennyi idő telt el azóta, hogy felnőtt lettem. Nyolc év tele szárnypróbálgatásokkal, tervekkel, egyetemmel, munkával. Az évek során annyi terv alakult a fejemben. Mind egyetlen kérdés körül forogva. Mi az a munka, amit ha nem is lelkesedve és szívből, de nem utálattal tudnék csinálni, mit tanuljak ezért, és ezt hogyan egyeztessem össze azzal, hogy az életem további részében egyedül fenn tudjak tartani egy olyan életet, amit megfelelőnek tartok. És ez a munka mennyire egyeztethető össze annak az embernek az életével aki majd a párom lesz. Ezért akivel éppen összejöttem ahhoz igazítottam az életem. Mert ezt nevelték belém. Csak nekem nem jött össze elsőre a világrengető igaz szerelem. És, hogy mire fel ez a hosszú bevezető? Pontosan amiatt, mert évértékelő. És ezekkel a dolgokkal kapcsolatban nagyon sokat tanultam idén magamról is. Hosszú és fárasztó év volt, ami így visszatekintve mégis gyorsan elrepült. Csak a napok telnek lassan, a hetek és hónapok repülnek a fejünk felett.

Január - Február:
Indult egy tanfolyammal, amin már nem tudtam vizsgázni, amit nem is bánok. Nem való nekem a brókerszakma. Az ok ami miatt viszont nem tudtam elmenni a vizsgára, az volt, hogy összeszedtem egy kellemetlen arcüreggyulladást. Láz, fejfájás, antibiotikum, pihenés, orrfolyás. Extrába még plusz élmény, hogy semmilyen szagot nem éreztem abban a másfél hétben. Hogy utána mint csináltam azt maximum a határidő naplóm tudná megmondani, amit meg kihajítottam, szóval nem tudom. Egyetlen dolog a nyelvsulis szintfelmérő ami rémlik. Előtte készültem valamennyit, de nem nagyon ment. Azt hiszem én is a minimum ponttal kerültem be a csoportba. Pedig 8 évig tanultam angolt iskolai szinten, plusz elfogyasztottam pár magántanárt is. Magyarázatnak hozzáfűzném, hogy azalatt a 8 év alatt kilenc különböző tanárunk volt. Végül februárban elindult a tanfolyam, ami le is foglalta a hónapom. Bele kellett nekem is rázódni a dolgokba.

Március - Április:
Ha emlékeim nem csalnak márciusban elvileg bébiszitterkedtem. Meg persze volt a tanfolyam. És év eleje óta kismilliomodszorra vesztünk össze a koszorúslány ruhákon. Igen a legjobb barátnőm készült az esküvőjére. És "fontos" szerepünk volt. Koszorúslányok. Persze mindenről megvolt a magunk elképzelése és véleménye, ami még egymással se egyezett, nemhogy a menyasszonyéval. Arról nem beszélve, hogy túl korainak tartottuk a dolgot. Ez nyilván adódott az alapvető világnézetbeli különbségekből is, meg a neveltetésből, és hasonlókból. Hogy a csodába lettünk barátok ennyi különbséggel mi öten azt nem tudom. Közben #100happydays kihívással megpróbálni lépést tartani magamban. Munkakeresés ezerrel, meg egy szakítás március végére. Áprilisban új munka és egy szeretői kapcsolat. Utóbbiból pechemre szerelem lett amit jó lenne már kiheverni. Húsvét előtt még begöndörödtem, ami azóta se sikerült olyan jól, mint elsőre. Ja de ettől függetlenül nem vagyok hajlandó több Húsvétot vidéken tölteni.

Május - Június:
Ha emlékeim nem csalnak akkor május körül kezdtük járni angol után a várost Christiannal, és beszélgettünk hát ha nem is órákon keresztül, de jó sokáig. Meg fagyiztunk és hasonlók. Közben szenvedtem az e-book olvasóm kicseréltetésével, ami azután se működött... Az új munkám, ami áprilisban kezdődött kezdett az idegeimre menni. Akkora mappákat és dobozokat pakolhattam az irattárban egyedül, amibe akár bele is fértem volna. Mert a másik akit elvileg felvettek volna nem vállalta. Helyette pedig nem kerestek mást. Júniusban pedig vége lett a tanfolyamnak és a félévnek is. A tanfolyamzáró vizsgán két tanár is megerősítette, hogy szerintük a csoportból két embernek van esélye a vizsgán, az egyik én voltam, a másik pedig drága aggódós szerzőtársam. Egy emlékezetes szösszenet angolról: "Az angolok azért laknak szigeten, mert idióta szabályaik vannak." Volt még májusban a barátokkal egy jó kis labdázós túrázás, olyan, amilyenre régóta vágytam. Csak arra nem, hogy valaki közben féltékennyé tegyen és az én pasimmal flörtöljön. Na persze így jár, aki titkolja a kapcsolatát. Bár nem saját elhatározásból. A fene a pasikba. Ez a félév velük kapcsolatban nem hozott túl sok jót.

Cserébe ezzel most zárom is a posztot, mert a második félév hosszabb és elmélkedősebb lesz, így azt követve a példát, én is külön szedem. 

Christian: 2015-ös évem 1.rész

Előre leszögezném, hogy még soha nem írtam így le az évem összefoglalóját! Viszont így elrontani sem tudom! :-) Azonban úgy gondolom, hogy van miről írnom. A kis nyugis életemhez képest eléggé mozgalmas év volt :-) Ám, ahogy magam ismerem nem lesz rövid poszt, így két részre osztom. Íme az első félév:

Január-február: 

Már előző év végén el akartam kezdeni az angol nyelvtanfolyamot, csak akkor nem jött össze a megfelelő létszám az adott képzésre, viszont a januárira már igen, ami február elején kezdődik és június végéig tart! A háttér story röviden: diploma megszerzéséhez kell a középfokú nyelvvizsga, németet és angolt tanultam korábban. Némettel 14 év alatt középfokú sikeres szóbeliig, három sikertelen írásbeliig és a gyűlöletig jutottam! Az angolt 4 évig tanultam középiskola alatt minden évben újra kezdve (folyamatos tanárváltások miatt, nem a saját akaratomból!) és mindez 16 évvel ezelőtt volt! Így mentem el a felmérő vizsgára, amin sikeresen (minimum pontszámmal ugyan) megfeleltem! Már az első órán észrevettem, hogy ez nekem nem, vagy csak nagyon nehezen fog menni, de legalább a tanár nem egy mindennapi figura! Majd lesz valami, valahogy!

A melóban új feladatot kapok (immár sokadjára, mióta itt dolgozom, de ettől legalább változatos). Ez könnyebb munka (számítógépes adatrögzítés), mint a korábbi (pakolunk, cipekedünk és Salgó polcot építünk egész nap), viszont sokkal rosszabb körülmények (levegőtlen, nyirkos, penészes pince) között kell töltenem a mindennapokat. :-( Ja és mindenki (velem együtt) folyamatosan parázik, hogy mi lesz ha lejár a szerződésünk február végén: hosszabbítanak, véglegesítenek, felmondanak?

Egészségem és lelki életem köszönik jól vannak, némi ünnepek utáni túlsúllyal küzdök: felszedtem van öt kilót :-( így 95 kilóval terhelem a Földet :-( Kicsit talán sok! Lehet kéne kellene bőle adni egy kicsit!

Március-április:

Az előző hónap végi gondolatom miatt, elkezdtem "diétázni", ha csak lehet nem eszem kenyeret és egyéb dolgokat, amiben liszt van, így leadtam azt az öt kilót. Hurrá! Így már csak kicsit vagyok túlsúlyos. 

Mindenki megnyugodott, mert meghosszabbítottak minket a melóban egy évre! Maradtunk továbbra is a pincében, de látszik a kiút onnan, ahogy haladunk a munkával, ami nagyon jó hangulatban telik szinte mindennap :-)

Már egészen kezdek belerázódni a munka melletti nyelvtanulásba (szükségem is van rá, mert szerintem én vagyok az egyik leggyengébb a csoportban ezért, mint a jó tanuló, mindig megírom a házi feladatokat viszont gőzöm sincs az angol nyelvtanról!) amikor is szó szerint beesett az életembe a majdnem nagy-nagy Ő! (a konkrét szituáció nagyon hasonló volt a Szürke ötven árnyalatában látható hasraeséshez, csak ő nem Anna ès én nem vagyok Christian vagyis igen, de csak névileg) Vagy valami ahhoz hasonló, vagy úgy is mondhatnám egy hurrikàn! Ismeritek a viccet a hurrikán és a nők hasonlóságáról: amikor jön meleg és nedves, amikor megy viszi a kocsit és a házat! Hát nálam ez utóbbiakat nem tudta vinni, de felfordította az életemet az biztos, abban a rövid idõben, amíg egymás mellett voltunk. A részletekről inkább nem beszélnék, de rávilágított sok dologra az életemben és a gondolkodásomban, ami nem a megfelelő irányba tartott. E miatt köszönettel tartozom neki. Kár, hogy ezt már nem tudom vele közölni. A lelkem úgy néz ki, mint Hamburg a bombázások után: porig rombolva :-( Szóval a változás korszaka köszöntött be nálam húsvét után, mely a lehető legrosszabbra sikerült. Lehet jövőre egyáltalán nem megyek locsolni sehova!

A változást egyrészt a testemben, másrészt a gondolkozásomban kívánom lefolytatni! Áprilisban egyik bevásárlós hétvégén részt vettem egy egészségügyi szűrésen. Ahol, (bár jók voltak az eredményeim) rám hozták azzal a frászt, hogy sok a zsír a testemben (36,3 százalék), ami nem jó, mert a szerveim között zsír van és ez hosszú távon korlátozhatja a normális működésüket. Fogyókúrát és testmozgást javasoltak. Hát igazuk is lehet! Így április 13-tól belevágtam: napi ötszöri étkezés és kalóriaszámolás plusz mozgás, kezdetben még csak séta! 90 kilóról indulok. A cél olyan 70-75 kiló lenne. Mivel még soha nem csináltam ilyet tudatosan, nem tudom hogy fog menni, meglátjuk. A szűrés mellett lehetett vért is adni, gondoltam most már éppen ideje lenne, hiszen már sokszor gondoltam rá, hogy ennyit azért megtehetnék és az egyetemen is mindig inkább elmentünk sörözni helyette. Hát nem sikerült végül is adni, mert keveset ittam még aznap, meg elve sűrű a vérem (egy doki már korábban vizsgálgatta a dolgot, hogy lehet hogy ez rossz így, de elsiklott a dolog). A véradóbuszban lévő kedves nővérke mondta, hogy "ha adna vért, akkor azzal is hígulna és tudna vért adni!" Nem tudom felfogta-e, amit mondott. De mindenesetre megfogadtam magamban, hogy ha törik, ha szakad, önkéntes véradó leszek!

Május-június:

Telik múlik az idő és egyre közeledik a nyelvtanfolyam vége, sőt június végén vége is lett! Látom magamon a fejlődést csak azt nem tudom, hogy ez elég lesz-e a sikeres, talán sokadik nyelvvizsgához? A tanár szerint, ha sokat gyakorolok, akkor sikerülhet! Már nem olyan nagy lendülettel, de elkészítem a házi feladatokat, meg a fordításokat. A többiek szinte ezt soha nem teszik, sőt rendszeresen elkésnek, így egyre gyakrabban az első órában magánórát ad nekem a tanár, ami rám is fér! :-)

Melóhelyen még mindig a pince a törzshelyünk, de már nekem nagyon elegem van belőle! Ezért hajtom magam, hogy minél hamarabb kerüljünk ki  onnan, úgy, hogy a végére érünk a feldolgozandó anyagnak! Pont a szülinapom előtt egy kis baleset ér, az udvari fenyőfa egyik száraz ága meg akarja közelebbről nézni a jobb szememet. Nem engedem neki, szerencsére komolyabb baj nem történik -a heg, lehet megmarad örökre-, de azt a papírmunkát, amit ez okozott, azt nem kívánom senkinek! Még hónapokkal később is a jegyzőkönyvekkel és orvosi látleletekkel bajlódtam! Másik fontos történés, hogy Ákos kollégám kilép,mert talált olyan helyet, ahol kétszer annyit keres és még a hobbijának is élhet munkája közben. (A mázlista!) Hiányozni fog, mert mindennap jól elröhögtünk. 

De mielőtt elment volna még adott egy remek ötletet: éppen akkor költöznek a belvárosból a kertvárosba. Hű, ezt az én családom is megtehetné! Hiszen ott a belvárosi lakásunk, amit szeretünk, de már élhetetlenné vált a bulinegyed plusz magas lett a közös költség is! És ott a telkünk Óbudán, oda építkezhetnénk! De sajnos nem, mert annyi pénzt nem kapnánk a lakásért, amennyi kéne és szerintem már építkezni sem akarnak az őseim és én sem! Viszont a telek is már nagy nekünk, nem tudjuk karban tartani és nem tudunk annyi időt tölteni ott, mint szeretnénk, mint régen. Akkor mi legyen? Eladjuk mindkettőt?! A telek árából veszünk egy kis családi házat kerttel valahol az agglomerációban, hogy a szüleim jó levegőn töltsék a nyugdíjas éveiket! A lakás árát meg befektetjük, vagy feléljük, még nem tudom. De én nem akarnék kiköltözni a belvárosból! Úgyhogy szétköltözünk: a szüleim kertes házba, én meg egy kis lakásba. Mikor előadtam nekik az ötletemet akkor, legnagyobb meglepetésemre, nem hogy ellenállásba nem ütköztem, hanem szó szerint lecsesztek, hogy miért nem találtam ezt ki hamarabb, mondjuk már tíz éve! Így hát május közepén elkezdtük árulni a kertet. Amire június végéig csak komolytalan jelentkezőink voltak.

A fogyókúrával elindultam rendesen: április végére már leadtam majdnem 3 kilót, május végére 6-ot, míg június végére már összesen kilenc kiló a mínusz rajtam :-) Hamarosan már nem csak sétálgathatok, hanem elkezdhetek kocogni is. Hurrá! Réges-rég sokat kocogtam, meg futottam és imádtam! De aztán, valahogy elpunnyadtam, mikor dolgozni kezdtem. Az ötszöri étkezést is kezdem megszokni, meg a kis adagokat, meg a mindennapi salátát is.

Hát röviden :-) ennyi lenne az első félévem! A folytatást már egy másik posztban találjátok.