2021. február 28., vasárnap

Nekem bejött - Február

 


Több dolog is történt februárban, ami megmelengette a szívem, vagy megnevettetett, vagy egyszerűen csak elégedettséggel töltött el. 
Ilyen volt a legcukibb Valentin napi képeslap, amit eddig valaha kaptam, a jobb alsó a képen. Az osztályból az egyik kislány rajzolta nekem ajándékba. Egyéként is nagyon megható és pozitív az a szeretet és ragaszkodás, amit sugároznak felém, még a legszófogadatlanabb, legrosszcsontabb gyerekek is.
Aztán a nevetős volt, hogy a kisasszony annyira megnőtt, hogy be tudjon mászni az irodába a babakarámon keresztül. Nyilván az első gondolat a fotózás volt, rögtön a röhögés után. Meg egy kis nosztalgiával gondoltam vissza, hogy két éve amikor felállni tanult még ágaskodva is alig érte el a tetejét.
Még volt egy nagyis hétvége is, amikor Christiannal kettesben lehettünk. Havonta egyszer, vagy nagyjából három hetente felváltva a nagyszülőknél tölt egy hétvégét. Ez ilyen mindenkinek jó verzió. Régen ilyenkor moziba mentünk, vagy más programra, most csak itthon vagyunk. 
Amiről ugyan nincs kép, de nagyon pozitív élmény volt, egy hét alatt kétszer is láttam őz/szarvas (olyan négylábú barna erdőlakó, akiket állandóan összekeverek) családot. Kocsival voltam, különben megpróbáltam volna fotózni Úgy látszik előcsalta őket a jó idő, mert első ízben legalább 20-an voltak, másodszor is több, mint 10-en. 
Végül a jó idő, meg, hogy jövő héten átjönnek a legjobb barátnőmék gyerekestül arra sarkallt, hogy összerakjuk a kisasszonynak a házi játszóteret. Természetesen rögtön fel is avatta. 
Szintén kép nélküli pozitívum, és sokat is gondolkoztam rajta, hogy felvállaljam-e a blogon hivatalosan is, de mégis megteszem. Szóval az a helyzet, hogy asztmás vagyok, ami lehet, hogy nem látszik rajtam, meg nem is szoktam reklámozni, de ez van. Ezen apropóból, mint 60 év alatti krónikus beteg én is megkaptam az első részoltást az Astrából. Sokan kérdeznék, hogy miért, és a válasz a legegyszerűbb ami létezik. Szeretnék leülni meginni egy kávét, sört a legjobb barátaimmal, szeretnék moziba menni, szeretnék színházba menni, szeretném ha Christiannal nem kéne harmadszor is elhalasztani egy szülinapi weekend-et, szeretném ha be tudnék ülni valahova ebédelni, vagy meginni egy kávét valahol. Szerettem volna, ha nem kell odafagynom az utcához amíg vártam az üzemorvosra, hanem be tudok ülni valahova. Szükségem lenne rá, hogy el tudjak menni a könyvtárba, ugyanis nincs meg minden online és nem minden tartalom kölcsönözhető. Szeretném, ha nem csak egyetlen nap lenne nyitva a tanulmányi osztály, nyilván olyankor, amikor képtelenség elmennem az online óra és a munka mellett. Röviden: kérem vissza 2019-et. Persze a házat, kertet, munkahelyet nem cserélném a régire. Nem gondoltam, hogy így kiöntöm a lelkem a billentyűzetre, de ha már megtörtént, akkor ez van. 
Sokkal több említésre méltó nem történt. Egy hetet itthon dekkolt a felnőtt részleg gyomorrontás miatt. Utána egy hetet a kisasszony valószínűleg megfázás miatt. Ezzel el is telt a február. Kimaradt a bio bejegyzés, de pont akkor lett volna aktuális, amikor az ágyról se nagyon bírtam felkelni. Ígérem bepótolom.

2021. február 7., vasárnap

Nekem bejött - Január

 


Szóval az úgy volt, hogy volt két viszonylag komolyabb vizsgám, meg egy amit igazából nem volt fontos idén megcsinálnom. Mint kiderült, a nem fontos vizsgám volt a legnehezebb, és talán érzésre azt vette a legkomolyabban a tanár. Nos a szigorlatom, és a pedagógiás dupla vizsgám is ötös lett (a két komoly), a harmadik nem sikerült túl fényesen (a nem fontos). Így azt kénytelen leszek újra felvenni. 

A másik határozottan pozitív esemény a hónapban, hogy elkezdtem napközis tanárként dolgozni. Januárban ugyan csak egyetlen hetet voltam, de nagyon élveztem. Kaptam tanári kezdő csomagot is. A kezdő képet pedig az első napomon fotóztam. Kicsit fárasztó, mindenképpen szokni kell, de egyelőre nagy élmény megtapasztalni milyen is tanárként egy suli. Hiába volt a január egy hosszabb hónap, mégse történt több említésre méltó dolog. 

2021. január 26., kedd

Az elmúlt 10 év

 “Akkor vagy igazán békében magaddal, amikor már nem akarsz elmagyarázni, megértetni, senkivel semmit... sőt, magadnak sem keresel kifogásokat. Csak döntesz, közölsz, mész az úton.”

Ezzel az idézettel zártam le 5 évvel ezelőtt egy bejegyzést, ami igazán jellemezte az addig eltelt nagyjából 5, de inkább 7 évben a hozzáállásom és az elképzeléseimet. Annyi igaz belőle, hogy nagyon érzelemvezérelt ember vagyok, és mindig olyankor támad fel a mehetnékem, ha egy érzelmi hullámvölgyben érzem magam. Kisebb gyerekként, tiniként és kamaszként leginkább a könyvekbe és egy fantáziavilágba menekültem. A felnövés nálam azt jelentette, hogy rájöttem nem elég az olvasmányok, és idővel sorozatok mögé bújnom, mert ott még mindig megtalál a valóság. Fiatal felnőttként ez átváltott külföldi munkakeresés és kiköltözés általi menekvésbe. Összesen háromszor voltam Angliában és egyszer Cipruson. Angliával örök szerelem, de Ciprusra is szívesen visszamennék majd. Szigorúan nyaralni. Persze az állandó utazgatások, próbálkozások miatt itthon sem tudtam hosszabb távon megmaradni egy munkahelyen sem. Nyelvvizsga hiányában sokáig a diplomámat sem kaptam meg, mondjuk nem túl piacképes, de most már kifejezetten hasznos, hogy megvan. Így csak egy szakot kell tanárin végigszenvednem. Ez sem igaz, mert nem szenvedés (kivéve a mostani online), mert amúgy szeretem. Visszatérve a munkahelyekhez. Vagy én nem feleltem meg, vagy a munkahely nem jött be nekem, bár csak 7 éve államvizsgáztam, és nem 10. Végül közel 4 éve találtam meg azt a munkahelyet, ahol kb másfél évet dolgoztam, és ahonnan szülési szabadságra mentem, ezáltal az ott töltött időm 4 és fél év volt majdnem. Nem szerettem ott dolgozni, ők se szerettek igazán, de adott egy stabil hátteret, amire akkor szükségem volt. Természetesen az sem dobott a hangulatomon akkoriban, hogy Christianig az egyetlen lehetőségem a függetlenedésre az volt, hogyha megpróbáltam hajóra vagy szállodába, majd bébiszitternek kimenni külföldre. 

Az egyik változást Christian hozta a gondolkodásomba talán. Már majdnem 1 éve voltunk barátok, amikor bevallotta, hogy többet érez. Nekem is tetszett, de már tervben volt egy (az utolsó) angliai utazás, azt hiszem addigra leleveleztem mindent a közvetítővel és a fogadócsaláddal. talán ez motiválta arra, hogy elmondja mit érez irántam. Nem mondom, hogy nem zavart picit össze mindent, akkor már túl voltam egy majdnem tönkrement barátságon, mert ki akartuk próbálni a többet. Túl voltam három hektikus és romboló kapcsolaton. (Romboló olyan értelemben, hogy az önértékelésem, az álmaim, a motivációim, szóval szinte minden, ami belülről épített fel engem nem megfelelő, nem elég, kevés, rossz volt.) Egyszóval féltem egy új kapcsolattól, egy új csalódástól, és ott mélyen legbelül fogalmam sem volt ki vagyok én igazából. Egy olyan időszakban talált meg, ahol szinte elölről kellett kezdenem felépíteni magamat, megtalálni az igazi Elizát. 

Így hát elutaztam, de már az első pillanattól nem éreztem jól magam a családdal. Igazából nagyon kedvesek voltak és segítőkészek mindenben. A probléma immár másodszor is velem volt. Ugyanezt éreztem az első utamon is, hogy mennyire vágyom arra, hogy ne pusztán egy kívülállóként legyek jelen a család életében, hanem nekem is legyen családom. Olyan, ahol én vagyok az anyuka. Az első úton ugyan vágytam erre, de nem annyira konkrétan, mint az utolsón. Akkor is megfogalmazódott bennem a gondolat, de ott utoljára szinte fejbe vágott. 26 évesen már bőven kellene annál a pontnál tartania az életemnek, hogy legalább az esküvőt és a családot tervezzük. De még olyan komoly kapcsolatom sem volt, akivel egyáltalán erről beszélni lehetett volna. Közben ott van az a fiú, akit már ismerek 1 éve, tudom hogyan gondolkodik, ha nem félnék ennyire, akkor vele talán lett volna esélyem. Persze akkor kint úgy gondoltam, hogy szinte esélytelen, hiszen összevesztünk mielőtt eljöttem, és alaposan megbántottam. Mégis hazajöttem, lesz ami lesz, nincs több lehetőségem. És tényleg úgy éreztem, hogy ez az utolsó esélyem egy boldog és talán vágyott életre. 

Talán igazam volt, talán nem, de már nem is akarom tudni. Christian sok türelemmel és szeretettel begyógyította az összes lelki sebem, kihúzkodta az összes tüskémet. Megmutatta, hogy egy olyan ember mellett, aki őszintén szeret, hogyan tudok önmagam lenni. Segített felfedezni ki is vagyok ott legbelül. Nem mondta meg, csak sok beszélgetéssel rávezetett. Mellette ki tudtam alakítani lassan egy olyan Elizát, aki nem pukkancs (csak néha), akivel tudok azonosulni, aki fel tudja vállalni a gondolatait és érzéseit (nem mindet teszem közzé, van ami nem publikus). Leginkább azután tudott ez bennem igazán felszínre törni, miután összeköltöztünk. Persze nem vagyok kevésbé érzelem vezérelt, de tudom, hogy mindig le tudok ülni vele megbeszélni mindent, és sokkal higgadtabban és tudatosabban fogunk közösen dönteni. 

Átolvastam a bakancslistát is, hogy abból merítsek még ihletet, illetve egy másik tervezős posztot is. Az utóbbiban egyetlen átalakításom van, most tartok ott, ahol a Plans No. 2. bejegyzésben a 40 éves magamat prognosztizáltam. Nyertem 10 évet, bár kutya, macska, egyéb háziállat még jópár évig biztos nem lesz. De boldog vagyok itt és most. A bakancslistát szerintem családbaráttá alakítom majd az év folyamán, és talán ez lehet a zárszó is. Nem tudom Eszti ilyen válaszra számítottál-e, vagy egészen eltértem az eredeti kérdéstől, de be kell vallanom néhol megkönnyeztem az 5-10 évvel ezelőtti emlékeket. Kérhettek, kérdezhettek még ilyen személyesebb dolgokról, ha nem szeretném világgá kürtölni, akkor úgyis megmondom.

2021. január 6., szerda

Rohanó idő


Leragadtam a címadásnál, de valahogy nem sikerült megfelelőt találni. Három bejegyzést is akartam decemberben megosztani veletek, de nem jött össze. Nem azért, mert ne lett volna miről írnom. Inkább nem akartam túl sablonos sem lenni, és az is csalás lenne, ha csak a pozitívumokkal foglalkoznék. Igaz, a “Nekem bejött” sorozatnak elvileg ez lenne a lényege. És a rohanások között csak sikerül észrevenni a pozitív pillanatokat. Mégsem éreztem azt, hogy ezek megosztásra elegek/méltók lennének. Elrohant a hónap a karácsonyi készülődéssel, a bölcsis kötelezettségekkel, a közösségi vállalásommal. Ja! Vizsgáztam is. 

De akkor kicsit részletesebben, először a bölcsibe kellett Mikulás csomagokat alkotni a szülői munkaközösség nevében a kisgyereknevelőknek. Aztán ugyanez karácsony előtt még egyszer az ajándékokkal. Vállaltam jótékony sütést két családnak, akik nem engedhettek meg maguknak karácsonyi süteményt. Kaptak ugyanakkor a közösségtől tejet, lisztet, cukrot. Jó volt kicsit ezzel foglalkozni. Aztán sütöttem magunknak, és beszereztem az ajándékokat. Nem sok, cserébe szívből jött. A kisasszony mondjuk egy egész játékkonyhát kapott. Utána jött a vizsgám közvetlenül karácsony előtt. Még aznap utána megfőztem az ebédet szentestére, a fát csak 24-én volt időnk díszíteni, és ajándékot csomagolni is. Nem mondhatnám, hogy túl ünnepiesre sikerült volna a nap, de élveztem, hogy hármasban vagyunk. A többi ünnepnapon úgyis nagyszülőknél jártunk egy kört. (Zárójelben jegyzem meg, hogy ők lettek volna a legjobban megsértődve, ha a védelmükben ki kell hagyják az unokás karácsonyt. Egyiknek se jutott eszébe, hogy esetleg ne menjünk. Na meg ha megyünk a másikhoz, akkor az egyikhez is muszáj. Minden héten egyszer biztos, hogy találkozunk, mert mindenkinek van egy unokás napja, akkor miért pont a karácsonyt hagyjuk ki?) Két ünnep között szintén nem volt nap, hogy valahova ne kellett volna mennem. Egyszerűen örültem ha leülhetek és szó szerint kikapcsolok. Magamat és az elektronikát is. Ennyi lett volna, ha megírom a “Nekem bejött - December” bejegyzést. 

Évértékelőt akartam is írni, meg nem is. Nem volt könnyű szerintem senkinek 2020, de én mindenképpen találok benne pozitívumot. Hiszen januárban költöztünk az új házba, és szépen lassan csak sikerült berendezkedni, a kert is kezdi a végleges formáját megkapni. Idénre is maradt elég munka, mire azt tudom mondani, hogy kész, de remélem jövő karácsonyra tip-top lesz. Nagyon sokszor kellett magamban letisztázni, hogy nem azért nem tudunk sehova menni, mert kiköltöztünk a városból, hanem, mert nem lehet menni. Amikor meg lehetett az maga volt a felüdülés. Elmaradt a szokásos tavaszi pihenésünk, és alaposan megéreztük a hiányát. Mire elmentünk nyaralni mindketten fáradtak és idegesek voltunk, de feltöltött az a 12 nap, amit Gárdonyban és környékén töltöttünk. Aztán elindult a bölcsi és az egyetem, örültem, hogy be tudok járni. Volt pár óra, ami igazán érdekes témát, megközelítést alkalmazott. Aztán elutaztunk kettesben, de innen már követhettétek a blogon az évet. Évközben azt hittem sose lesz vége, mégis olyan gyorsan elrepült, hogy csak pislogunk.

Az utolsó, amit még 2020-ban akartam veletek megosztani az egy kisebb összehasonlítás 2010 és 2020 között. Ehhez is készültem pár képpel... Tegnap itt döbbentem rá, hogy a képeket elfelejtettem, ezért ma folytatom, már a képekkel felszerelkezve. Szóval 2010-hez képest az idei egyetlen “beöltözős buli” a nyaraláson volt egy játékmúzeumban, ahol a kisasszony ragaszkodott hozzá, hogy mindannyian koronában pompázzunk. Elég nagy változás, azon a retrópartin akkor még nem gondoltam, hogy 10 év múlva fogok itt tartani. Pesszimista pillanataimban azt hittem soha nem lesz családom, optimista pillanataimban pedig azt, hogy sokkal korábban eljutok ide. A kettő között van a realitás. De haladjunk tovább. A 2010-e szülinapi képemhez képest az idei februári csak a szemüvegben különbözik, meg abban, hogy megtanultam normálisan a kamerába mosolyogni. Még a frizurám is majdnem ugyanolyan. Szerencsére nőtt azóta kicsit a hajam. 2010 szeptember elsején volt a látáskorrekciós műtétem, előtte felváltva hordtam szemüveget és kontaktlencsét. Mondjuk úgy, hogy amit ígértek garanciában, azt bírta a szemem, nem kellene állandóan a szemüveg, de eljutottam oda, hogy fáj nélküle a fejem. (Néha vele is.) Nem romlott annyira vissza, éppen csak picit rosszabb a tökéletesnél. És akkor az utolsó kép. Azt is mondhatnám, hogy a 10 évvel ezelőtti énem az egri vár bástyájáról ábrándozva nézett le, és egy pillanatra mintha magát látta volna 10 évvel később a várkapuban csókolózni a férjével.

Nem ígérem, hogy nem fognak elmaradni bejegyzések, és betartom, hogy minden hónapban szépen posztolok nektek valamit, de majd igyekszem. Szeretnék kijutni a Pázmányra, ha jobb idő lenne, egy emlékposzt és emléktúra erejéig. És évindításnak talán majd azt is leírom, eddig mennyit haladtam a bio háztartássá alakulás útján, és az idei évnek mi a célja ebből a szempontból. 

Mindenkinek Boldog és Zűrmentes 2021-et kívánok!

2020. december 5., szombat

Nekem bejött - November


Az a helyzet, hogy novemberben nem sok dolog történt. Létszámellenőrzést tartottunk a karácsonyi plüss barátok között. Szépen lassan az Advent idején előkerül majd egy-egy. 



Aztán a kültéri dekoráció is felkerült a beltéri után. Ilyen szépek lettünk. A teraszt téliesítettük, így most a kert elölről szebb. Nem tudom ezen a képen mennyire látszik, de a parkoló is kész. Nem végleges, mert tavasszal szeretnénk a járdát szebbre csinálni, helyesebben mondva murva helyett térkövesre. De már így is mérföldekkel jobb lett, mint volt.
 

Így néz ki a parkoló vége. Végre megvan a tujasor is, majd az lesz a feladata, hogy elrejtse a hátsókertet az utca felől. Az üres kockába még egy virág kerül majd a kényelmesebb közlekedés jegyében. Így lassan mindennel elkészültünk, amit idénre terveztünk. 

Szóval a november ilyen apróságokkal, a teendők befejezésével telt. A kisasszony átesett egy kicsit komolyabb megfázáson, így kimaradt a bölcsiből is három hetet. Egy szolid vacsorával megtartottuk a hálaadást is, összeszedtük mit is kaptunk ettől az évtől, ami pozitív változás volt. 

A december már a karácsonyra való készülődésről, a Mikulásról és az új évre készülésről fog szólni.