Méretprobléma

Úgy döntöttem csökkentem a piszkozati listát, és közzéteszek egy régebben megírt bejegyzést. Az utolsó kedvencekben olvashattátok, hogy igyekszünk Christiannal együtt tölteni a szabadidőnket. Költözködés, álláskeresés, mindennapi apróságok miatt mostanában egyikünknek sem volt ideje írni. Ihlet lett volna persze, csak a túlzsúfolt napjainkba örültünk, hogy egymást be tudjuk szorítani. És nem, ez nem magyarázkodás. Szimpla helyzetjelentés rólunk. Van, hogy kevés az a 24 óra. De egyszer majd írok a Time managementről is. Már ha lesz rá időm ;)

Már nem először akartam erről a témáról írni, de igazából nem tudtam honnan megközelíteni. Nem velem van probléma, hanem mindenki mással. Mert a végletek világa vagyunk. Az egyik fél azt reklámozza, hogy legyél vékony, lapos hasú modell. A másik meg azt, hogy fogadd el magad olyannak amilyen vagy. XL-esen is lehetsz csinos. Mindeközben a boltokban alig lehet mást találni, mint 34-36-os, vagy 42-46-os ruhákat. A válasz pedig a miért kérdésre egyszerű. Mert a legtöbb ember 38-40-es méretű ruhát hord, ezért ez fogy el a leghamarabb. Félreértés ne essék sosem dolgoztam ruhaüzletben. Ez a tapasztalat a vásárlói oldaltól ered.
De visszatérve a reklámokhoz. Távol állok az "ideális" alkattól. Mivel van rajtam némi felesleg ezt elismerem. De már 3 éve stabilan tartom a súlyom. Tehát el kell fogadnom, hogy megváltozott az alakom és nem fognak rám jönni az 5 évvel ezelőtti ruháim. Sőt akkor még sokkal több csokit ettem. Ma már csak reggelire eszek édeset. Kivéve ha megkergülök 5 percre és megeszem az összes csokit otthon. (Ezért nincs, mert akkor nincs mit megenni.) 

Az említett két véglet másként is megjelenik a mindennapokban. Felpróbálok egy régi ruhát, és amikor nem tudom felhúzni a cipzárt, begombolni a gombot, teljesen elkeseredek. Ugyanakkor a tavaszi gardróbfrissítés címszóval vásárolt ruhák, szoknyák, blúzok és pólók a mostani méreteimhez igazodnak, és ennek következtében jól is állnak. Azzal, hogy nem szűk, hanem kényelmes nem is látszik bennük az a pici felesleg ami rajtam van. Ettől teljesen feldobódom. Egészen addig amíg meg nem látok meg az utcán egy bombázónak nevezhető nőt.
Közben meg vettem egy L-es szoknyát, és egy XS-es blúzt. Ugyanabban az üzletben, egyszerre, még egymáshoz is próbáltam őket, fel tudom-e venni egymással. Hogy a két méretezést hogyan hozták össze arról fogalmam nincs. Igaz mindkettő egy picit szűk, de az eggyel nagyobb már túl nagy lett volna. Annyira nem számít az az 1 cm. Pár nappal később ugyanott vettem a szoknya kollekciójába tartozó ruhát, emlékeim szerint S-es méretben. Ember legyen a talpán aki kiigazodik a ruhaboltok méretezésein. És akkor ezek után jönnek az előbb említett skatulyák. XS? Anorexiás. L? Kövér? Na és ha mindkettő? Vagy inkább a tök átlag a kettő között.
De ennyi erővel írhatnék a cipőkről is. Eredetileg 36-os a lábam, magas a rüsztöm (tudjátok a lábfej felső, csontos, domború része) és emiatt semmilyen olyan cipő nem jó rám ami nem fűzős, vagy nem valami szuper kialakítása van. Akarom mondani bebújós, de nem csak lapos lábúakra tervezték. A 37-es csónak a lábamra, kivéve a kínaiból, mert ott az a jó. Gumicsizmából meg szinte semmi. Rémlik a filmekből az a jelenet amikor ketten húzzák egy ember lábáról a csizmát és nem jön le, amikor meg igen mindenki hátraesik? Na nekem egyszer volt gumicsizmám semmi más baja nem volt ezen az apróságon kívül. Fel is nehezen jött, de lefelé beszorult az a fránya magas rüszt.
És hogy mit üzenek minden divat bloggernek meg ruha és cipőtervezőnek? Átlagemberekre tervezzetek légyszi-légyszi.

Heti pozitívumaink 15. hét

Új címmel, de a régi felállással folytatódik a hétvégi kis összefoglaló közös posztunk, melyben közösen mutatjuk be nektek hetünk örömteli pillanatait.

Eliza:

Még mindig tavasz, és még mindig virág. El tudjátok képzelni milyen jó munka után a várban sétálni a virágos fák és a napsütés társaságában?

Mindenképpen meg kellett örökítenem. :)

Christian

Nálunk az Intézetben belül található udvaron lehet hasonlókban gyönyörködni. A kollégák öt percenként járnak az orgonabokrokhoz. Az orgona és a frissen vágott fű illata miatt olyan, mintha egy tavaszi réten heverésznénk. De vizuálisan is gyönyörű, íme:

Természetesen fotókat nem készíthettem, de úgy adódott, hogy csütörtökön körben kellett járnom az egész Intézetet a tűzoltó berendezések ellenőrzése miatt. Ti ismeritek a munkahelyeteket? Sok szupi helyet fedeztem fel! És az ott dolgozók is szeretettel fogadtak, nem úgy, mint két éve! Úgy tűnik ennyi idő kellett nekik, hogy elfogadjanak!

Egyéb:

Mint láttátok kissé átalakult a blog, a régiek helyett új témákat hoztunk létre. Emiatt nem is volt a héten tőlem (Eliza) bejegyzés. Lehet a jövőben kicsit random alkalmakkal lesz bejegyzés, ugyanis a blog helyett inkább egymással töltjük az időnket Christiannal. 

A régen várt férfigardrób

Végre itt van! Az a bizonyos -Eliza által várt és kért- írás, hogy mi kell, hogy legyen az én ruhás szekrényemben. Vagy legalábbis arról, hogy jelenleg mi van benne. Igaz, már régóta várat magára ez a poszt, de egy kicsit nehéz emlékezetből felidéznem a ruhatáramat (nekem nem megy úgy, mint egy hölgynek) és a költözés miatt jó ideig dobozokban pihent a nagy része. Viszont jó lehetőséget adott arra, hogy egy pár régi darabtól megszabaduljak, illetve a tavalyi fogyásomnak köszönhetően szinte az egész hirtelen nagy lett rám, így folyamatosan cserélgetem őket. Azt azért előre elárulom, hogy ha akarnék se nagyon tudnék felöltözni kanárinak, mondjuk egy farsangi bálra! Amint majd látjátok, inkább a sötétebb színeket viselek, kéket, feketét, szürkét, sötétzöldet. (Nyáron és újabban azért előkerülnek a világosabb színek is!) Egyrészt ezeket szeretem, másrészt nem szoktam/szeretek nagy feltűnést kelteni a ruházatommal.

Már nem is emlékszem, hogy szerzőtársam milyen rendező elv szerint mutatta be a saját kollekcióját, így nekem is ki kell alakítanom valamilyen koncepciót. Nos, én egyszerűen csak úgy döntöttem, hogy beleugrom a közepébe, aztán meglátjuk mi marad ki. :) Kezdjük alulról!

Cipők, lábbelik

Nem vagyok egy nagy szandálos, bakancsos típus. Mindegyikből talán egy-egy darabom van. Nem igazán szeretem mutogatni a lábfejemet. A bakancsomat speciel imádom, mert egy már jó régi olasz acélbetétes darab és ugyanúgy bírja a munkát meg a túrázást is! Kop-kop-kop! 

Otthon általában házi cipőt hordok, ezt szoktam meg, mert a lakásunk igen huzatos volt abban a magasságban. Utcai cipőkből főleg fűzőseket vásárolok. Mostanában inkább a sportosabb darabokat veszek (az utolsó öt-hat cipő amit vettem, mind sportcsuka volt), de alkalmi cipőből, bőrből (főleg fekete, barna színben) is van jó pár, még öltönyös, üzletemberes korszakomból.

 Öltönyök, zakók, nyakkendők

Igen viszonylag sok öltönyöm van, maradt (olyan 6-7 darab közte sötétkék, fekete, galambszürke), legalábbis szerintem egy normál pasihoz képest. Meg egy csomó ing is hozzájuk, legalább 5 féle mindegyikhez.

És vagy ötféle nyakkendő is mindegyikhez. Csíkos, mintás, kockás, sokféle színben.

(Édesapám sokat gyűjtött egy időben a nyakkendőket és időről-időre átadott nekem egy-egy darabot.) Előző munkahelyeiken kötelező volt az üzleties öltözék, én szerettem is őket hordani, akár munkán kívül is. Ma már biztos nem bírnék ki egy egész napot öltönyben! Pedig szeretek elegáns lenni!

 Pulóverek, pólók, mellények

Nos itt már kicsit vegyes a kép, mivel pólóm rengeteg van, igen sokféle, viszont pulóverem már kevesebb. Nem vagyok egy nagy pulcsis típus. Mellényből is van egy pár kötött, amiket akkor szereztem be, amikor már nem követelték meg a munkahelyemen az öltönyt. Akkor inggel nyakkendővel hordtam. Mostanában ez már nem jellemző rám.

Nadrágok, shortok

Soha nem voltam egy farmeros fiatal, illetve fekete farmereim voltak. Valahogy a kék színű klasszikus farmerek elkerültek engem, egészen eddig, mostanában gombamód szaporodnak. Mert azt viselek a munkahelyen és túrázáshoz is. Hosszú szövetnadrágot szoktam a mindennapokban hordani, főleg sötétebb színűeket néha szürkét, de szeretem a vékonyabb drapp vagy krémszínű nadrágjaimat is. A nyári kánikulában jönnek elő a szekrényből a rövidnadrágok. Ezekből van kb 5-10 db, inkább világosabb színekben. 

Kabátok, sapkák, sálak, kesztyűk

Átmeneti, téli, ünneplős szövet kabátom van jelenleg. Dzsekikből meg talán két darab: pufi meg átmeneti. Sapkát és sálat (amikből szerintem annyi van mint bárki másnak) csak nagy hidegben veszek fel, amit úgy figyeltem meg, hogy egyre jobban bírok. Az utóbbi időben csak 5 fok alatt kezdek fázni. Kesztyűből a műbőrt és a valódi bőrt is szeretem viszont valahogy mindig úgy alakul, hogy inkább szövetet veszek fel. Szintén csak nagy hidegben. Illetve mostanában sportoláshoz szinte mindig, néha még 15 fokban is.

Bár röviden ennyi lenne az én gardróbon bemutatója. Biztos van ami hiányzik belőle, illetve folyamatosan cserélgetem le benne a régi darabokat, olyanokra, melyek divatosabbak, illetve a változó ízlésemnek jobban megfelelnek. Nem vagyok egy hetente butikokban járó típus, inkább több darabot veszek meg egyszerre. Kiegészítők terén is tudom, hogy még van hova fejlődnöm. Ékszert, bár vannak nyakláncok és gyűrűk, nem hordok. Karóráimat pedig csak alkalmanként viselek, pedig szeretném elkezdeni hordani sőt szaporítani a számukat.

Heti pozitívumaink 14. hét

Új címmel, de a régi felállással folytatódik a hétvégi kis összefoglaló közös posztunk, melyben közösen mutatjuk be nektek hetünk örömteli pillanatait. 

Christian:

Fagylaltozás

A hét eleji jó idő és meleg hatására megjött az ihletem. Az idei első fagyizásomhoz a szerencsés hölgy, az édesanyám volt, akit Taksonyban hívtam meg egy pár gombócra. Erről most ugyan kép nem készült, de higgyétek el gusztusos volt. Mivel éppen áramszünet után volt a fagyizó, így egy kicsit lágy eper és erdei gyümölcs kombináció lett elfogyasztva. Akkor még nagyon úgy nézett ki jó heten lesz!

Védőoltás

Aztán hirtelen minden elromlott és kimondottan pocsékak lettek a munkanapok. Rengeteg új problémával, érzelmi mélyrepüléssel, meg szar munkafeladatokkal! De, mivel ez egy pozitív összefoglaló, inkább nem panaszkodom! Mindenképpen sikernek kell elkönyvelnem, hogy nem kis harcok árán sikerült beadatnom magamnak a kullancsok által okozott agyhártya gyulladás elleni védőoltást. Ennek a kis szúnyogcsípésnek az elintézése felborította a hét második felének összes délutáni programját. Ráadásul másnap iszonyatos karfájásra ébredtem, amivel igencsak fájdalmasra sikerült az utolsó munkanapom.

Eliza:

Görkorcsolya

Mint a heti bejegyzésben már említettem voltam görkorcsolyázni. Nos be kell vallanom 10 éve nem volt a lábamon görkori, ami okozott némi nehézséget. Miután megvettem még márciusban fel is próbáltam. Akkor még nem volt hozzá térd, könyök, meg csuklóvédő és emiatt a kerekeken sem éreztem magam biztonságban. Kellett az élmény után 1 hónap, hogy megint meg merjem próbálni. Meg közben beszereztem a hiányzó felszerelést is. A jó idő engem is megihletett, így az óbudai Görzenálban kötöttem ki kedd délután. Képet csak azért nem kaptok, mert féltem, hogy összetöröm a telefonom. Ha nem kell lejtőn lefelé közlekednem, akkor egész jól megy a dolog. Persze még gyakorlásra szorulok, ezért is határoztam el, hogy minden héten egy délutánt ott töltök legalább most áprilisban. 

Védőoltás

Én is elmentem beoltani magam, csak nem jártam sikerrel. A patikában mindhárom részoltást el akarták adni nekem egyszerre, szerencsére a doki csak egy receptet adott.Ő jobban tudja. Mivel már legalább 20 éve kaptam meg az első kullancs elleni oltást, és rendesen 3 évente megkaptam az emlékeztető oltásokat, kivéve az utolsót, így védett vagyok. Idén lenne időszerű beadatni az újabb emlékeztetőt, meg is vettem, csak drága dokinénim biztos ami tuti előbb megvizsgált. Naná, hogy vírusos torokgyulladásom volt, és még véletlenül sem az előző napi hideg sörtől fájt a torkom. Menjek vissza két hét múlva. Mivel csütörtökre elment a hangom, és apu szülinapjára koccintottunk meghívtak az ismerőseik egy pici pálinkára. Hát egy élmény volt. Úgy marta a fájós torkom, mintha sósavat ittam volna. De azóta nem fáj. :)

Közös:

Kirándulás
Igen megint voltunk Christiannal túrázni, a borzasztó hideg ellenére is. Bár egy kesztyű elkelt volna. Ez alkalommal a szüleim társaságában róttuk a Pilis nem kicsit sáros útjait. A kezem ugyan elfagyott, de ettől függetlenül nagyon jól éreztem magam.

A szombati kirándulás helyrebillentette a hetemet. Tulajdonképpen a hét végére minden megszépült és pár komoly dolog tisztázva lett, melyek már annyira zavartak, hogy aludni sem tudtam tőlük. A sok negatívumtól megszabadulva élveztem a hegyi levegőt, néha szó szerint a felhők fölött és között sétálva. Úgy tűnik, hogy az áprilisunk ilyen túrázós lesz, de egyáltalán nem bánom, sőt! 

Egyéb:

A visszatérésemről szóló részben említettem, hogy változtatnék a blog témáján, már az én részemet érintően. Ezt eddig még nem sikerült megvalósítani, de Christiannal egyeztetve a hónap folyamán valószínűleg le fog zajlani ez a folyamat szépen lassan.

Egy életre?

Tudtátok, hogy a gólyák egy életre választanak párt maguknak, sőt fészkelőhelyet is? Ahogy a kanadai hódok és a fehér fejű sas is. A pingvineknél a hím képes mérföldeket gyalogolni a megfelelő kavics után kutatva, amit ha elfogad a kiválasztott nőstény, akkor örökre együtt maradnak. Ugyanakkor a főemlősök háremtartók. Ezek alapján én pingvin vagy gólya szeretnék lenni. Biztos megfogalmazódott bennetek miért foglalkozom az állatfajok szerelmi életével. Mert ez a téma került szóba többször is a héten. Avagy még egy párkapcsolati bejegyzéssel boldogítalak titeket.

Görkorcsolyázni voltam a héten egy barátommal, ami nem csak testmozgásnak volt jó, hanem sokat is beszélgettünk. Többek között arról is, hogy ki milyen kapcsolatot szeretne, hol tart az életében ebből a szempontból. Mindkettőnk szülei közel 30 éve házasok, a nagyszülők pedig több, mint 50 évig voltak. Rájuk igaz a míg a halál el nem választ. De mi tart össze egy kapcsolatot majdnem 30 évig? Hiszen láttam már ezerszer, hogy miket képesek veszekedni a mindennapi apróságokon, de amikor a másikkal történik valami mindent félredobnak. Ebből a szempontból kezet foghatunk, mert az ő családja is ilyen. Teljesen más okkal, de erről a héten már anyukámmal is beszélgettem. Miközben válaszolt az eredeti kérdésemre, az itt feltettre is kaptam egy választ. Nyilván az ő szempontjából, de íme:
"Nem kell lángoló szerelem ahhoz, hogy egy kapcsolat hosszú távú legyen. Sőt. Sokkal inkább tisztelet, megértés, őszinteség és nagyon mély szeretet. A lángoló szerelem elmúlik és nem feltétlenül alakul át szeretetté. Az is kell, hogy hasonlóan gondolkozzunk. Nem kell egyformának lenni persze, de ha teljesen különböző elképzeléseink vannak a jövőről, más elvek szerint élünk, akkor az nem visz előre."
Ezután képes volt süninek titulálni, mondván elzárkózom az élettől, mert párszor megsérültem. Hajlok rá, hogy egyetértsek vele. Ezek szerint két süni görkorizott.

Angliáig kellett elmennem ahhoz, már megint, hogy rájöjjek a legutóbbi tervezős bejegyzésemben írt tervek első részét átugranám. Kivéve az utolsó szót. Otthon. De mit is jelent ez? Szeretnék egy olyan kapcsolatot, mint a szüleimé és a nagyszüleimé, persze a vitákat szívesen kihagynám. Bár az utóbbiakra mindig azt mondtuk addig jó amíg veszekszenek. Nem egy hullámzó, majd meglátjuk hogy alakul kapcsolatot. Annak semmi értelme. Azt hiszem kinőttem abból a korból, hogy próbálkozzak. 

A legjobb barátnőmnek, most már a férje, mondta azt még a kapcsolatuk legelején, az első hónap után, hogy őt szeretné majd feleségül venni. Persze nem hittük el, nagyon is gyerekesnek tartottuk, de kiderült, hogy tévedtünk. Voltak konfliktusaik, amiket meg tudtak beszélni. Amikor egy évvel később eljegyezték egymást még mindig kételkedtünk. Nem az őszinteségben, hanem abban, hogy együtt maradnak. Mi is járt a fejemben? Korai, csak a rózsaszín köd miatt teszik, elsietik. Aztán tavaly, az eljegyzés után egy évvel ott voltunk az esküvőjükön. El nem tudtam képzelni azt a naiv kislányt feleségként. Meg hogy miért házasodnak össze. Most a túra előtti héten találkoztunk, beszélgettünk, és ragyogott. Sőt szóba került egy baba is. Amit tényleg korainak tartok, mert pár évet legalább dolgoznia is kéne. De ez már az ő dolga. Valamit viszont megértettem, és megtanultam tőlük, a hozzáállás különbségét. 

Miután megismerték egymást hoztak egy döntést, hogy a másikkal akarják leélni az életüket, és emellett kitartottak akkor is, amikor éppen nem volt minden a legjobb. Ezzel ellentétben akik úgy kezdik, hogy majd meglátjuk hogy alakul, azoknak a kapcsolatoknak a fellángolás nevet is adhatnánk, mert nem tart sokáig. Nincs meg az elhatározás hozzá. 

De amit ebből ki szerettem volna hozni, az az, hogy úgy döntöttem nem szeretnék több próbálkozzunk és majd meglátjuk kapcsolatot. Majd ha jön az, akire azt mondom el tudnám képzelni, hogy leéljem vele az életemet, és vállaljuk ezt a döntést a konfliktusok mellett, azok megoldásával az elejétől fogva, majd akkor lesz újra kapcsolatom. Az utóbbi időben úgyis tüskés süniként ijesztettem el magam mellől mindenkit, lehet olyat is, akit nem kellett volna. 

Volt egy film régen a Hallmark csatornán. A címe Szelíd szerelem, az amerikai telepesek korában játszódik. A főszereplő egy szekéren érkezik a határvidékre férjével, hogy új életet kezdjenek. Egy tragikus baleset miatt megözvegyül az út elején és úgy érzi, a jövő nem tartogathat számára semmi jót. Egy helybeli férfi felajánlja, hogy a telet töltse nála, amíg vissza nem tud menni a szülővárosába. Akkoriban ez nem működött olyan simán, mint mostanában. Hogy elfogadhassa a felajánlást hozzá kell mennie az özvegy férfihoz. Nem remélhet mást, mint egy kényelmes, de szerelem nélküli házasságot, mely csak a következő tavaszig szól. Azonban neki ez pont elég. Amikor eljönne az ideje az utazásnak a nőben egyre több kétség merül fel és felfedezi magában a szerelmet, melyre már sosem tartotta képesnek magát. Az utolsó pillanatig nem vallják be az érzelmeiket. Az indulás előtt ír egy levelet a férfinak, amiben megfogott egy mondat: "Kérje, hogy maradjak.".

Nagyon szeretem ezt a filmet, mert nem olyan lángoló, mindent felégető szerelemről szól, hanem egy olyanról, amiben kiáll egymásért a két ember, akkor is ha épp a hóviharban kell a másik után indulni. Vagy ha leég a pajta minden holmijukkal együtt. Engem is kért egyszer valaki arra, hogy maradjak, megtettem és utána meggondolta magát. Még háromszor. Talán emiatt is lettem süni, egy kemény fejű süni és mondtam azt, hogy mindenben alkalmazkodjon hozzám, és jöjjön a világ végére. Én nem alkalmazkodom. Előbújtam a tüskéim mögül, és rájöttem, hogy ez nem jó. Meg arra, hogy nem erőltethetek magamra egy életet, ha mást akarok élni.

Addikciók?

A hétvégi kiránduláson és részben miatta is jött az ötlet a fejembe a mai témámhoz.

Jelenleg immár hetek óta nincs szélessávú vezetékes internetkapcsolatom! A blog írását is csak a mobilomban lévő netem segítségével tudom nagynehezen megoldani (melynek a kerete, persze a legrosszabbkor fogy el!), illetve néha a munkahelyemen sikerül ritkán net közelébe jutnom, wifi meg sehol sincs a közelemben! Először hatalmas, leküzdhetetlen problémaként fogtam fel! Mit fogok most majd csinálni? Úristen! Lehet netfüggő vagyok?- fordult meg a fejemben. De mi is történik akkor most velem? Nézzük a jó oldalát a kialakult szitunak: Nem költök rá pénzt és legalább van bőven időm egyéb más dolgokra! Például az olvasásra (amiről folyamatosan írok nektek) vagy arra, hogy a filmes backlog-omat irtsam. Mivel mostanában nem készítek kritikákat (bár tudom ígértem őket Elizának! Csak időm nincs megírni őket! Lehet pont az addikciók miatt!) így röviden megosztom veletek a megnézett filmek tapasztalatait: Meg ne nézzétek az Útvesztő 2: A tűzpróba és az Everest című filmeket mert borzasztóak és unalmasak, viszont A mindenség elmélete, a Büszkeség és bányászélet és az Őrült, dilis szerelem mindegyike ajánlott a megtekintésre, mert vagy egyszerűen csodálatos vagy tanulságos lehet mindenkinek vagy csak simán vicces! 

De visszakanyarodva az eredeti témához az olvasás és a filmek mellett még bőven belefér az időmbe egy kis kertészkedés (most éppen muskátliültetés vagy favágás képében), fotózás, agyalás azon, hogy mit posztoljak a blogon vagy éppen egy kellemes testmozgás. Jelenleg -számomra érthetetlen ok miatt- a futás abszolút hanyagolása okán egy kellemes kirándulás. És ez mind nem is olyan rossz vagy igen? Mert hát tulajdonképpen ezekre is rá lehet kattani! Főleg, ha már ott tartok, hogy folyton nézem a naptáramat, hogy a fenn soroltakból, hogyan és mikor tudnám a lehető legtöbbet beletuszakolni a 7 napos hetembe. 

De mégis mért érzem úgy, hogy ami kellemes az árthat? Lehet, hogy csak beképzelem, vagy ez is csak a szokásos önsanyargatásom? De az is lehet, ahogy változik az ízlésem, meg amiket megszeretek, úgy válik nehézzé elengedni a régit és hagyni az újat érvényesülni! Van ennek mind értelme egyáltalán?

És hát persze ezen elfoglaltságok amellett, hogy jól lefárasztanak, jókedvet is tudnak okozni úgy, mint a kimondottan károsnak kikiáltott legfontosabb függőségek. Azokkal kapcsolatban annyi tapasztalatot tudok a magaménak, hogy a drogokkal nem nagyon ismerkedtem, az alkoholt azt szeretem, de csak mértékkel fogyasztom alkalmanként! A dohányzás pedig! Nos vele hosszú kapcsolatom volt évekkel ezelőttig a diákévek alatt. Mikor leszoktam évekig sóvárogtam utána, így tudom milyen nehéz is abbahagyni azt, ami jól esik. Az utóbbi időben elszívtam vagy öt-hat szálat, de szó sincs arról, hogy visszaszoknék, inkább csak nosztalgiáztam kicsit! Meg hát a bagó köztudottan káros az egészségre! A kirándulás meg nem, kivéve persze a baleseteket, meg az apró állatoktól elkapható betegségeket.

És az internet: az vajon okoz-e egészségkárosodást? Szerintem igen! A nyilvánvaló szemkárosításon felül, elhízáshoz vezet és még butít is!

Így már tényleg nem is bánom, hogy nincs internet elérhetőségem! És ha majd lesz, akkor is csak mértékkel használom! De addig is a héten beadatom magamnak a kullancsok elleni védőoltást!  

Inkább túra, mint internet!

És ezt ajánlom nektek is! Ha elolvastátok ezt a posztot nyomás ki a szabadba!

Heti pozitívumaink 13.hét

Új címmel, de a régi felállással folytatódik a hétvégi kis összefoglaló közös posztunk, melyben közösen mutatjuk be nektek hetünk örömteli pillanatait.

Christian:

 Húsvét

A hét eleji ünnep mondhatom úgy telt, ahogy már nagyon régen nem! Szűk családi körben, veszekedés mentesen, finom kajákkal és sütikkel, enyhe alkoholizálással, közös locsolással édesapámmal. (Sajnos nem mindenkihez sikerült eljutnom locsolni, de sebaj!) Ez volt az első vidéki húsvétom és minden tekintetben jobb volt, mint a tavalyi. És még a munkahét is rövidebb lett.

Apró elbeszélések

Ezen a rövidke héten egy rövidke kis könyv került a kezeim közé. A 70-es évekből származó kötet két fő részből áll: az elsőben a múltban, míg a másodikban a jövőben játszódó apró történetek találhatók. Főleg utóbbiak tetszettek, mintha csak megnéztem volna egy sci-fi sorozatrészt. A fiatal, mindössze 16 éves, szerzőnek igen színes fantáziája volt abban az időben.

Eliza:

Húsvét:

Hét elejei nyuszitojások. A hiába eszem szaporodik a csokicsirke. Nem értem. Ha már Húsvét, akkor mindenképpen meg kell említenem az elmúlt évek legfinomabb sonkáját. Még én is megettem, mert egy darabka zsír se volt rajta sehol.

Kaptam szép képet Christiantól a szerdai bejegyzésre reflektálva.

Közös:
Voltunk túrázni is a hétvégén.

Jó kis csapat jött össze. Volt süti, tollas, frizbi, pöttyös labda. Végül két irányban folytattuk a túrát a bátrabbak a hosszabb útvonalat választották, akik meg előtte nap még buliztak egyet rövidítettek. Az eredmény egy megharapott ujj, egy tüske a tenyeremben, meg kiadós izomláz. És egy olyan élmény, amit mindenképpen meg kell ismételni.

Igen a kirándulás nagyon is kellemes volt, abszolút nem bántam meg a hosszabb utat, illetve, hogy kihagytam a futóversenyt! Nálam egy kicsit fájó bal boka, illetve egy iszonyatos fejfájás lett a nap végére. Köszönöm a meghívást. Az ismétlésben én is benne vagyok ;)



Egyebek a hétről:

Visszarendeződés: amint láttátok visszaálltunk a régi posztolási rendre, kedden Christian, csütörtökön Eliza írását olvashattátok. Hétvégén pedig a közös összefoglalót tesszük közre.

Havi Könyv Klub írás: Szerdán megjelent a társblogon Christian tollából e havi olvasási élménye Mihail Bulgakov A Mester és Margarita című regényéről.