Ajándékozás. Nehéz dió! Legalábbis nekem mindig is az volt. Holott nagyon szeretek adni (lehet, hogy kicsit már nem normális módon is). Ha illene ajándékba a Semmit adni, akkor már nyakig úsznék az adósságban, mivel minden banktól kölcsönkérnék, hogy mindenkinek tudjak adni és a semmit gyártók és árusítók pedig már a Bahamákon nyaralnának, annyit kerestek volna rajtam. Ráadásul egy-két személynek, akinek adtam apró mütyüröket, könyveket, virágokat és egyéb plüss állatkákat, sem lett volna annyi problémája azzal, hogy hirtelen milyen reakciót/véleményt mondjon nekem a "kínos" átadáskor, sem pedig azzal, hogy mit csináljon vele utánna. (Például: hányadik kukáig illik elvinni a kapott ajándékot az ajándékozó távozása után?) Pedig az a vicces, hogy én beérem csupán annyival, hogy látom a meglepetés vagy a rácsodálkozás pillanatát. Ha szeretem/közel áll hozzám az adott személyt annyira, hogy meglepjem valamivel a szüli, névnapjára, húsvétra, vagy karácsonyra, akkor nekem elég az a bizonyos "mosoly" a szemében. Hogy utàna mit csinàl az ajándékával, az igazából nem is nagyon érdekel. Mondjuk nagyon ritkán is adnak visszajelzéseket arròl, hogy mit lett a sorsa. (Lehet mindet kidobták? Na mindegy!) Nálam az ajándékozás ebben a pillanatban véget is ér. Az okoz örömöt, hogy kitaláljam/kifundáljam, hogy mit veszek az éppen szüli vagy névnaposnak úgy, hogy lehetőleg a pénzemből is kijöjjek. Nagyon nagy izgalommal tölt el az ideàlis ajàndék/ok felkeresése, végigcaklatni a vàrost, rengeteg üzletbe betérni, hàtha ott fellelem a megfelelõt. Ha éppen, úgy döntök, hogy kézzel készítek valamit, akkor az alkotàs folyamata tölti el boldogsággal a szívemet. Bàr ez utòbbit egyre ritkàbban vàlasztom, mivel a kézügyességem egyre pocsékabb. E miatt az utòbbi idõben kitaláltam, azt hogy valamilyen kisebb vagy nagyobb gyűjteményt pròbálok összeállítani pl: fotòk készítésével. Személy szerint ezt kedvesnek találom ès értékelném a belefektetett idõt és energiát, ha ilyeneket kapnék. Bár ez egyre ritkábban következik be és ráadásul saját magamnak sem vásárolok kis meglepiket :-( Mindig bennem van az ideális ajándék utánni caklatás közben, hogy de jó lenne, ha meglépném magam is valamivel! Aztán azt veszem észre, hogy elfogyott a keret amit a beszerzésre szántam. Így marad a meglepetés a megajándékozottnak. Nekem meg az öröm. Lehet, hogy egyszer úgy kéne nekiindulnom, hogy most csak én kapok és senki más!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése