Boldog-e a múlt?

Valahogy mindig is érdekelt a másik ember vélemènye. Lehet, hogy ilyen "nyitott" elmével születtem :-) Kisgyerekként erről nem is tudtam tudatosan csak a  "nyitott" elmét akartam meglátni, úgy hogy kétszer is sikerült felszakítani a fejbőrömet, vajon mi lehet alatta. Tulajdonképpen egy kis Sylar voltam, mert ezt a mutatványt később a szomszéd kisfiún is bemutattam- azóta sem beszél velem :-(  

De most már felnőtt, varrt fejjel már tudom, hogy igenis érdekel az, hogy egy másik személy mit gondol ugyanarról a dologról! Ezért is állnak olyan közel hozzám a kritikák is, főleg a filmművészetiek. Magam is szoktam kedvtelésből készíteni és veletek is megosztom őket. Fogyasszátok:

Éjfélkor Párizsban – Woody Allen filmje

Miért gondolják sokan, hogy a múltban könnyebb vagy boldogabb lenne az életünk? Erre a kérdésre kaphat választ az aki megnézi az Éjfélkor Párizsban című filmet. Az aranykor keresése sokak számára menekülőútnak tűnhet a mai kor kihívásai ellen, ahelyett hogy szembenéznének velük. Erre mindenesetre nem kellett volna egy kilencven percnyi celluloid anyagot elpazarolni. A mű elnyerte a 2012-es év legjobb eredeti fogatókönyvnek járó Oscar és Golden-Globe díjat is, mely a rendező/forgatókönyvíró, Woody Allen munkásságának immár sokadik elismerése a szakma részéről. A film romantikus vígjátékként kíván belopózni a hétköznapjaink egyhangúságába. Egyedi látásmód és néhol túlzottan fennkölt dialógusok jellemzik a forgatókönyvet. Hollywood ontja magából a tudományos fantasztikus alkotásokat, míg a múlttal emlékezetem szerint legutóbb a Simon Wells rendezte, Időgép című mű foglalkozott behatóbban 2002-ben. A múltba révedő Gil (Owen Wilson) és jegyese (Rachel McAdams) a közelgő esküvő helyszínéül Párizst választják. A mű első negyed órájában nem történik az ég világon semmi, mindezen időhúzás csak arra jó, hogy megtudjuk, a pár nem egymáshoz való. A leendő férj próbál egy szedett-vedett regényt összehozni, hogy kitörjön a forgatókönyv-író imázsából, míg az ara éli az elkényeztetett gazdag kislányok shoppingolós hétköznapjait. A nézők legtöbbje eddigre már kilép a mozi ajtaján, vagy nyúl a távirányíró után, hogy végre egy kis akciót lásson. Akik pedig nem így tettek, azokat elragadja magával a bekövetkező fordulat.A filmet az alapötlet, a hangulat és díszletek tartják fenn a víz felszínén, nehogy elsüllyedjen a feledés fekete tengerében. A színészek alakítása pocsék, Owen Wilson egyszerűen nem tudja visszaadni az érzéseket, melyeket Gil él át. A szereplők közül nekem egyedül az Ernest Hemingway-t alakító Corey Stoll előadása tetszett. Pont olyannak festi le a karaktert, mint amilyennek képzeljük a spanyol polgárháborúból visszatért írót. Szókimondó, egyenes férfi, aki falja a nőket. E mellett még két Oscar-díjas színészt is láthatunk pár percre feltűnni a színen, Marion Cotillard-ot és Adrien Brody-t. Ők bizony megérdemeltek volna egy kicsit több játékidőt. Dicséretet érdemel viszont a látványtervező Anne Sibel és a jelmeztervező Sonia Grande munkája. Nem elégedtek meg annyival, hogy Párizsban forgattak, hanem a belső terekben is olyan hanglatot teremtette, hogy még most is érzem a szivarok és a konyak illatát, pedig nem is voltam ott. A film zenéje és az operatőri munka is hozzátesz az élmény még jobb átéléséhez. Megtekintését csak a századeleji művészvilág rajongóinak ajánlom.