A jövőről és Elizáról

Gondolom mindenki olvasta Eliza legutóbbi posztját. Aki esetleg nem tette volna (és szokott minket olvasni), akkor előbb itt olvassa el, azért, hogy értse a továbbiakat.

E poszt megszületése után el kellett elgondolkoznom a blog jövőjéről. Ezzel telt el kb. az egész hétvégém meg a hétfőm is. Többek között ezért sem jelentettem meg a heti kedvenceket sem. De pótolva lesz e hét végén a hónap utolsó kedvenceivel összevontan, ígérem. 

Hogyan tovább?
Folytassam-e egyedül, és várjuk-e Eliza visszatérését?
Kezdjek egy újat, külön?
Vagy hagyjam az egészet a csudába? 

Mindezen kérdések futottak át az agyamon a hétvégén. E mellett több más dologra is oda kell figyelnem, mint például az elkövetkező időszakom megtervezése. Még ott függnek a levegőben a korábban megírt problémáim: a munkahelyemmel, a jelenlegi lakásom eladásával, a költözéssel, a leendő lakásom és az autóm megvásárlásával, a futásos és az utazásos terveim beindításával. Így hát igen sok projektet futtatok párhuzamosan. Lehet túl sokat is! És akkor ott van még a blogolás is.

Végül is arra jutottam, hogy megpróbálom folytatni egyedül. Azért döntöttem így, mert egyrészt, mint már írtam az egyik kedvenc hobbimmá vált a blogolás. E mellett jelenleg úgy érzem, hogy még van írnivalóm bőven és egy-két ötletem, amit legalább ki szeretnék próbálni. Ezen kívül úgy érzem, hogy annyi energiát már beletettem ebbe a blogba, hogy mindenképpen veszteségnek érezném, ha lezárnám/abbahagynám! Sok változás zajlik mostanság az életemben, amikből jó párat veszteségnek élek meg, így nem szeretném ezeket még eggyel szaporítani! Persze lehet sokan azt mondanátok, hogy ez csak kényszeres ragaszkodás, de nem érdekel! Egyszer azt mondtam Elizának, hogy ez a blog a kettőnk gyermeke. Nos ezt még mindig így érzem. 

Persze tudom, hogy közületek a legtöbben itt Eliza olvasói, ismerősei. Nektek van egy-két rossz hírem. Az első, hogy nektek is el kell gondolkoznotok a fenti kérdéseken. Ha úgy döntötök, hogy továbbra is olvassátok a blogot, akkor a másik rossz hírem, hogy - a jelenlegi állapot szerint - velem kell beérnetek. Ha pedig nem engem választattok, akkor sincs harag! Ha nem lesz egyetlen olvasó sem, az sem baj! Én soha nem azért írtam ide, hogy azzal az olvasók számát növeljem! A blog jövőjével kapcsolatban jelenleg röviden ennyit képzeltem el: Egyelőre nem nagyon fog változni sem a blog külseje, sem a címe, sem a rovatok összeállítása.  Hogy a társbloggal a Könyv Klubbal mi lesz, még nem tudom. Azt mindenesetre azt igen, hogy az e havi témát a könnyűzenéről, még be szeretném fejezni egy második résszel. Aztán, hogy márciustól írok-e oda, a könyvekről, amiket reményeim szerint elkezdek olvasni, még nem tudom. Azt sem tudom többek között, hogy Eliza mit tervez azzal a bloggal, meghagyja-e nekem a hozzáférésemet, elvégre is az az ő Könyv Klub-ja. 

Mondhatom, mindannyiuk nevében írom, hogy Elizát visszavárjuk és mindenképpen fenntartom neki a helyét itt a szerkesztőségben. Hogy visszatér-e egyáltalán az kérdéses. De ez már az ő dolga. 

Sok szerencsét/kitartást kívánok neki, illetve azt, hogy sikeres legyen az éve!

Mondom ezt azért, mert tudom, hogy mennyi harcot kellett megvívnia eddig és hogy ezek mennyi energiát és időt vettek el tőle! Ezekről írt nektek is többször! Tudom, hogy az indulás előtti két-három hete nem volt egy leányálom. Amióta megtudtam, hogy elmegy nekem sem volt könnyű ez az időszak, mivel szinte percről-percre változott bennem az, hogy hogyan állok az egészhez. Persze, hogy nem akartam, hogy elmenjen: pont olyan időszakban toppant be az életembe, amikor igazán szükségem volt egy barátra: megfiatalított, meghallgatott, segített elindítani a blogolást és rávezetett arra, hogy nagyjából milyen jövőt is képzelek magamnak. Máskor pedig szinte én tessékeltem volna fel a repülőre, mivel tudom, hogy ez volt a vágya, illetve ez egy olyan lehetőség, ami mindenképpen meg kell ragadnia!

Most, hogy elment és ki tudja találkozunk-e újra, elmondhatom, hogy személy szerint nagyon sajnálok több dolgot is vele kapcsolatban:

Egyrészt azon pillanatokat, amikor felbosszantottam, idegesítettem, vagy esetleg zavarba hoztam. Szerintem volt mindegyikből bőven, bár igyekeztem ezek számát a minimálisra csökkenteni több-kevesebb sikerrel!

Másrészt azt, hogy, ahogy egyszer még a tavaly nyáron mondtam neki, hogy szeretnék neki valahogy segíteni, hogy jobb legyen az élete! Most úgy érzem, hogy ez ügyben nem tettem semmi kézzel foghatót, illetve, hogy sokkal többet is tehettem volna!

Harmadrészt sokszor úgy gondoltam, hogy jó barátja lettem: mellette álltam a bajban, vagy amikor senki más, soha nem mondtam neki, hogy most nem! De, sajnos úgy érzem, hogy mivel közben idegesítettem/megbántottam a mondanivalómmal/viselkedésemmel így összességében többet ártottam!

Mindezekért, csak remélni tudom, hogy egyszer majd megbocsájt nekem és a barátjának fogja tartani ezt a "pótembert"!