Szívzűrök

A minap a Könyv Klub blogon Eliza írta, hogy inspirálom őt. Nos ez a dolog kölcsönös, bár lehet, hogy ez kifelé inkább utánzásnak tűnhet. Pedig nem az, egyszerűen csak nagyon jó ötletei vannak arról, hogy mikről szóljon a blog. 

A gardróbos bejegyzésében összefoglalt ruhatár ötletét még jómagam is felírtam, a blog indulásakor a témák közé. És meg is lesz írva! De nem mostanában, mivel jelenleg a költözködés miatt szinte mindenem dobozban vagy zsákban van. Ahhoz pedig, hogy megírjam látnom kell, hogy mim van és abból mennyi pontosan. E helyett most egy másik említett témáról a párkapcsolataimról lesz szó. Még december elején írtam egy kis Q&A-t, melyben kifejtettem, hogy miért vagyok jelenleg szingli. Írótársamhoz hasonlóan én sem fogom megfejteni a párkapcsolatok Gordius-i csomóját, de azért lássuk hol tartok most a párkapcsolati egyedfejlődésben és hogy jutottam el oda?

Az ovis szerelmekre nem is emlékszem, de mivel szinte az egész csoport egyben ment tovább általánosba, így lehet, hogy már az oviban elkezdődött az én első kis románcom. Persze szülői unszolásra. Amely, mindkettőnk részéről megvolt. Olyanok voltunk, mint két milliomos család gyereke Ázsiában, akiket már 6-8 évesen össze akarnak adni. (Biztos dinasztiát akartak alapítani!) De nem voltak se milliók, se olyan húdenagy szerelem sem. A tanulság számomra: nekem kell megkeresni az igazit és jobb ha a családom nem tud a szerelmi ügyeimről! De legalább megtanultam Lambadázni, amit azóta jól el is felejtettem.

A következő még szintén általánosban, de már érettebb fejjel. Egészen leánykérésig ment. Ez utóbbi persze nem volt komoly, csak egy iskolai rendezvényen lehetett "összeházasodni" egy napra. De gondoltam előbb csak megkérem a kezét! Le is térdeltem a lépcsőházban, de ő nemet mondott. Biztos érezte, hogy még nem állnánk készen egy ilyen komoly elhatározásra. Én szerelmes voltam és ő is, csak nem egy időben. Konklúzió: az nem árt, ha egyszerre éreztek valamit egymás iránt!

A hosszú nyári szünetekben, több hetes táborokban voltak futó románcok, néha jóval idősebb vagy fiatalabb lányokkal. Emlékszem volt egy finn lány is, vele nagyon jó volt, mivel nem értettünk egymásból egy kukkot sem :-) Mit tanultam belőle? Finnül számolni ötig ;-)

A középsuli? Na az volt az én nagy időszakom! Viszonzott meg viszonzatlan szerelem is volt bőven! Meg volt iskolán kívüli is. Csak azt megölte a távolság, mivel nem mászkáltam le állandóan Szolnokra. Azt hiszem, ő jobban szerette volna, hogy működjön a kapcsolatunk, mint én. Ezért inkább csak leveleztünk a hagyományos módon. Mit tanultam ezekből? Az ég világon semmit! Csak igyekeztem jól érezni magam, igazából túl önző voltam!

Az egyetemi évek alatt visszavettem a tempóból, szünetet tartottam. Kerestem valamit, amit persze nem találtam! Igazából azt sem tudtam mit kerestem: az igazit - a nagy őt vagy csak egyszerűen magamat - a helyem a világban? Nem tudom. Szinte csak lógtam a levegőben! Ami engem is zavart annyira, hogy már a tanulmányaim rovására is ment. Persze egy-két futó kapcsolat volt, de nem volt az igazi. Persze azokban is én akartam jobban. Konkluzió: előbb találd meg önmagad!

Aztán jött a nagybetűs élet. Meg a munka. Amibe beletemetkeztem. Mert az tudott lekötni, sikeressé tett és jól is kerestem vele. Lehet, e miatt elhalasztottam egy-két esélyt, de utólag visszatekintve, úgy gondoltam, hogy ha sok pénzem lesz akkor, majd bomlanak értem a nők. Hát nem így lett! Aztán, ahogy egyre pocsékabb munkáim lettek és egyre kevesebbet kerestem, jöttem rá, hogy igazán ez nem számít! Illetve a pénz az csak egy eszköz! Ahhoz hogy elérjem a céljaimat! De ehhez a felismeréshez hosszú út vezetett el. És hogy jön ez a lányokhoz? Hát úgy, hogy előbb szerettem, hogy van pénzem, aztán gyűlöltem hogy nincs. De rájöttem, hogy nem is a pénzről van szó, hanem saját magamról! Saját magamat szerettem és gyűlöltem egyszerre, ami nem tett túl jót a szerelmi életemnek.  Ehhez hozzájárult egy olyan kapcsolat, illetve annak a vége, ami pont a pénzzel teli idők végén kezdődött és a kevesebb fizetés/szarabb munka közepén ért véget. Otthagyott, mert keveset kerestem, meg elvárta volna, hogy a spórolt pénzemet is mind ráköltsem! Szerettem őt, ezért is, nem tettem! A tanulsàg: a pénz nem minden!

Ez után kivártam. Keresgéltem önmagamat, meg vártam, hogy belépjen a szerelem az életembe. Hát egy kis idő után jött is: esve egy lépcsőn. Ezt már megírtam a tavalyi év összefoglalómban. Sok mindent hittem például: hogy már mindent tudok, hogy elég leszek, hogy szeretem magam és őt is eléggé. (De azt tudtam, hogy én szerettem jobban, mert ő egyáltalán nem!) Hát így utólag nézve egyik sem! Én meg annyira beleestem, hogy kellett majd egy év, hogy kiheverjem. Persze, ezt nem könnyítette meg, hogy szinte mindennap látom, mivel közös a munkahelyünk. A házinyúl tipikus esete. Meg persze saját magamból csináltam bohócot. Mondjuk ez utóbbi soha nem érdekelt különösebben, de most azért rosszul esett. És a legutolsóból mit tanultam? Az szuper, ha szereted a másikat, de ha magadat nem, akkor annak nem lesz jó vége!

Volt barna-szőke-fekete, magas-alacsony, nálam idősebb-fiatalabb, telt alakú-sportos, dús keblű-kis mellű. De mindezek nem számítottak, csak külsőségek. Inkább az, ami belül van. Na abból is volt többféle: öntudatos-bizonytalan, kedves-nem annyira kedves, önálló-folyton rajtam lógó. Én mindet szerettem és a legtöbbször én szerettem jobban, inkább! Néha elgondolkozom, hogy lehet csak a szerelembe voltam szerelmes? 

Ezek lettek volna azok a főbb mérföld kövek, amiket már magam mögött hagytam. És hol tartok? Szerintem sehol! Vagy mégse? Néha így, néha úgy érzem.

És mi az amire rájöttem, mi az/ki az, amire vágyom? Egy nő, aki olyannak szeret aki/amilyen vagyok! Mert hiszen mindannyian erre vágyunk legbelül, vagy nem?