Párkapcsolati egyszer egy

Úgy gondoltam a sok ruhás és fodrászos bejegyzés után nem folytatom a sort külsőségekkel. Szintén női téma lesz, bár nyugodtan lehet belőle meríteni bárkinek. Nem tartom magam zseninek a párkapcsolatok terén, főleg, hogy most nincs is senkim. Saját döntésből. Igen kedves kerítők. Én nem akarok a következő egy évben férfit látni az életemben. És bármilyen nehéz, de tartom magam ehhez az elhatározáshoz. Megkockáztatva, hogy esetleg elszalasztom a nagy Őt. Persze vannak, sőt jelen pillanatban a barátaim többsége hímnemű. Gyerekkori barátság, exből lett barát, és Christian, nos ő, ha a lányokat is beleszámolom, akkor is a legutóbb megismert emberke. A legfrissebb barát. És lehet, hogy fura a fiú és lány közötti barátság, és az első két sráccal volt más is a képletben, de a nehézségek és konfliktusok ellenére barátok tudtunk maradni. Most pedig azt olvashatjátok hogy is jutottam el idáig.

Tiniszerelem. Először a viszonzatlan fajta. Csak rajongtam valakiért, aki nem is tudta, hogy létezem. Aztán egyszer az egyik ilyen rajongási "tárgyamnak" elmondtam mit érzek, és utána a csalódás amit éreztem, az, hogy eme ballépésemről másnap a fél iskola tudott szó szerint megbetegített.
Még mindig tiniszerelem, de a viszonzott verzió. Pár nyári hónap, ami közben többet nyaraltam, mint amennyit vele töltöttem. De a pillangók megvoltak. Annyira meg akartam őrizni minden sms-t, hogy megtelt a telefonom memóriája. Na meg horribilis összegű lett a telefonszámlám. Ő csókolt meg először. Olyan fura volt, és szédítő. Aztán szakított velem. Szintén sms-ben. Akkoriban mindent így kommunikáltunk. De kiborított, aztán elmúlt. Akkor jött a szalagavató bál, és az minden rosszról elvonta a figyelmem.
Még egy ilyen volt, bár az egyetem alatt nem számítottam már tininek, az a szerelem akkor is ebbe a kategóriába esett. Már alig emlékszem rá. Arra, hogy milyen volt. Már amikor nem depressziós. Én szakítottam vele kézzel írt levélben, ami részemről akkor okos döntésnek tűnt. Írásban jobban kifejezem magam. Legalábbis ez régen így volt. Most úgy érzem sehogy se tudom kifejezni amit érzek. Na de visszakanyarodva az előzőhöz, nem magam akaratából szakítottam, hanem addig győzködtek, amíg megtettem. Lehet magamtól is megtettem volna ezt a lépést, de anyám nem várta meg amíg megteszem.

Az igazi, vagy a tökéletes? Következő párom mindkét jelzőt megkapta. Mert minden elvárásnak megfelelt, amíg ki nem derült, hogy a múlt századból maradt itt. Vagyis ott vidéken, ahol a nyaralónk volt. De beleestem a saját csapdámba. Nagyon tetszett egy másik srác, vagány, ő volt a "rossz" fiú akiről pletykáltak, és mivel nem vett észre, így összejöttem valakivel, hogy észrevegyen. Részegen jó ötletnek tűnt. Utána se vett észre, legalábbis én nagyon sokáig azt hittem. De cserébe nekem életem először egyik legjobb, majd egyik legrosszabb élménye lett az akkori kapcsolatom. Akkor szerettem bele a motorozásba, amit nem bánok. Mármint addig is szerettem, de akkor először ki is próbálhattam. Aztán már nem motoroztunk, sőt semmit nem csináltunk. Illetve dehogynem. Azt. Legalább egyikünk élvezte a kapcsolatot... nem én. Hogy ki szakított? Ja anyám. Közös reggeli karácsony előtti hétvégén, és komolyan lesokkolt azzal, hogy az orrom előtt szakított a nevemben a pasimmal. Szerintem még levegőt is elfelejtettem venni. Utána még három napig nálunk vendégeskedett itt Pesten. Azt, hogy én már eleve meg se akartam hívni senki nem kérdezte.

Let's have fun! A legjobb barátnő exe. Nyári szórakozásból indult, végül több, mint fél évig tartott a kapcsolatunk, és az elején borult ki a lány egyszer, de amikor fülig egymásba szerettünk támogatott minket. Legalábbis így mondta. Örült nekünk, amíg nem szakítottunk. Vagyis az ex nem szakított. Utána borzalmasan összevesztünk. És mivel a 2014-es és a 2015-ös éveim egy része azzal telt, hogy hol újra összejöttünk, hol nem, hol csak szórakoztunk, így megint egy hatalmas veszekedés lett, amire rátett az esküvő is, meg a mi kapcsolatunk és annak a szerepe az esküvőben (ne legyen, de volt). Nem sokkal a blog indulása előtt szakítottunk véglegesen. Vagyis most én. Már kevés volt amit adott. Vesztettem egy szeretőt, és négy barátot. Megérte-e? Nem tudom, azt viszont igen, hogy a barátságunk enélkül is több sebből vérzett már.

Akit képtelen voltam elengedni. Lehet azért vagyunk barátok, mert még most sem tudom. Azt tudom, hogy a szerelem elmúlt. Sokszor kezdtük újra, szakítottunk, és újrakezdtük. Mellette nőttem fel egy igazi párkapcsolathoz. Ő érte el, hogy meg tudjam fogalmazni, hogy mire vágyom igazából. És amikor ez megtörtént a kapcsolatunkban először nem csak sodródtam az árral, hanem én mondtam ki, hogy vége. Vége volt még mielőtt utoljára belekezdtünk. De nagyon sok közös emlékünk van, olyan ami jó, és olyan ami rossz. Tavaly tavasszal szakítottunk, és kellett azért idő, hogy barátság legyen köztünk. 

Persze volt még pár nagyon rövid, mondhatni futó kapcsolatom az egyetemen, és a legjobb barátommal is. Meg randik, amikből lehetett volna valami. Nem úgy alakult. Az utolsó két kapcsolatra mondhatom, hogy eddigi életem két nagy szerelme. De én nem vagyok Carrie, hogy állandóan újrakezdjem. Az a rész már megvolt. Olyan bizalmatlanná tett, hogy azt mondtam nem létezik "míg a halál el nem választ", és nem akarok férjet, gyereket, családot. Mert nem hittem el, hogy lehetséges. Igen múlt idő, de ennek ellenére még csak alakul valami az érzelmeim között. És, hogy most mihez akarok kezdeni? Lezártam a tavalyi évet, és ezzel a lezárással most jutottam odáig, hogy már nem fáj amit vesztettem, az a két kapcsolat, és a barátok. Mert tudom, hogy nem lett volna elég.
Amire pedig vágyok?

Először is valakire, aki visszaadja a bizalmamat. Valakire, aki nem csak az első két hónapban néz nőnek, és akar meghódítani, hanem minden nap. Valakire akinek én vagyok az első. Valakire aki elfogadja, hogy a következő pár évet valószínűleg külföldön szeretném tölteni. Aki azt mondja nem baj, jön velem. Akivel lehet tervezni a jövőt, és nem szalad világgá a "közös jövő" szókapcsolattól. Akinek nem baj ha reggel kócos vagyok, és karikás a szemem, hogy vannak olyan napok, amikor pizsamában kuckolok a fotelben, hogy rövid a hajam, és a már meglévő mellé még szeretnék másik tetoválást. Aki partner lesz abban, hogy a bakancslistámról kipipálhassam a pontokat. Akivel együtt írhatok újakat. Aki felvállalja a világ előtt a létezésem. És nem utálja a romantikát, hanem szívesen tölti velem az időt olyan dolgokkal, mint csillagot számolni, vagy bazársorban nézelődni. Esőben csókolózni, szánkózni, korcsolyázni, és lopni egy csókot ha átesel a másikon. Vagy csak összebújni a fürdőkádban egy pohár borral. Aki megérti, hogy az ember lányának nem mindig az jár a fejében, sőt nem is kívánja minden nap. És lehet pár év múlva azt mondjuk legyen családunk. De addig el kell jutni. Nyilván tudom, hogy mindenhol vannak konfliktusok, de akkor működik valami ha mindenki tud őszinte lenni. Nem kell minden apróságról beszámolni persze. De az érzéseinkről jobb ha nem hazudunk. Lehet finomítani, hogy ne sértő legyen a mondandónk, de maradjunk őszinték. Én ezt tanultam meg.