Nem tudom, hogy közületek hányan sportolnak (akik igen, azoknak hatalmas respect!) és esetleg futnak/kocognak rendszeresen? Gondolom nem sokan, de azért remélem, hogy egyre többen lesznek, akik elkezdik!
De kezdjük az elején!
Hogyan is alakult ki e sport iránti szeretet? Ez bőven az előző évezredbe nyúlik vissza: egy óvodai élményhez. Minden kedden futóversenyt rendeztek a csoportoknak az udvaron és én, mivel kis pufók voltam, általában a vert mezőnyben fejeztem be, a szerintem haszontalan elfoglaltságot. De egyszer fordult a kocka és én nyertem! Leírhatatlan élmény volt és onnantól kezdve időről-időre mozgatja a fantáziámat a futás és a versenyzés. Általános iskolában inkább a kosárlabdázás volt a kedvencem: jó kis csapatunk volt, kétszer is kerületi bajnokok lettünk egyszer veretlenül!
A következő futóélmények a középiskola alatt értek, miszerint is a tesitanárnőm elsőben felajánlotta a lehetőséget, hogy utcai futóversenyeken lehetne képviselni az iskolát, ha gondoljuk! (Emlékszem, hogyfiús kinézete volt és mikor bejött az öltözőbe azt hittük új osztálytársat kaptunk.) Persze nem sokan gondolták úgy, de az azért egy elég lökést adott nekem, hogy ha mégiscsak elmentél a futóversenyekre, akkor nem kellett lefutnod a Cooper-tesztet. Aki nem ismerné, annak röviden elmondanám, hogy a teszt lényege, hogy 12 percig kell folyamatosan futni és a megtett táv alapján kapsz jegyet testnevelésből. Így hát én a nehezebb utat választottam, ahelyett, hogy futottam volna 12 percig mint a nyúl. E helyett úgy kéthetente elmentem egy utcai futóversenyre és futottam kb. egy fél órát persze nem nyúl tempóban. Elég hülyeség nem? De nekem egyre inkább tetszett! És így 5-öst szereztem tesiből a kb 2-3-as helyett, mert még ekkor sem nem voltam egy gepárd alkat. Az utcai futóversenyek atmoszférája volt az, ami megfogott. Az, hogy meg kell küzdened minden egyes lépésért, minden egyes kilométerért néha esőben, néha szélben, vagy mindkettőben, vagy éppen hídon futva, egyszerűen elvarázsolt. A hídon futást utálom a legjobban!
Szóval a középiskolai tesitanárom addig repített engem, hogy már magamtól is kerestem a lehetőséget, hogy futóversenyekre járjak. A családom már akkor sem értette, hogy miért pont ez vonz? Persze nem győzni mentem, illetve dehogynem legyőzni magam és a távot! Fokozatosan az egyre hosszabb távok kezdtek érdekelni. Mindezt addig fejlesztettem amíg beletettem a lábamba három félmaratont. Illetve az első végén a táv tett mindkét vádlimba egy jó kis görcsöt. Elég ciki volt a cél előtt kb. 50 méterrel összeesni, de ez volt akkor. Nos erről volt nekem emlékezetes az első félmaratonom, meg arról hogy Szentendréről futottunk be Békásmegyerre, ahol akkor voltam először.
Aztán egyszer csak vége lett, már nem is tudom miért és aztán évekig semmi az egyetem, meg a meló alatt. A kilók meg csak úgy másztak fel rám, mondjuk nem is érdekelt. Az újrakezdésről már olvashattatok itt a blogon. Írtam róla már párszor. Arról hogy miért kezdtem újra és milyen eredményeket értem el a segítségével. De mindezeken kívül mit adott még nekem?
Az élettani hatások mellett, futás közben szellőztetem ki a fejem. Rendezni tudom a gondolataimat, átvenni a napi történéseket és a másnapi feladatokat. Mások ezeket ülve vagy lelazulva csinálják, próbáltam úgy is, de nem jött be. Mostanra olyan, nem bírok a seggemen megülni típus lettem. Persze előfordul, hogy sokszor nem sikerül így lelazulnom futás közben, ha például valami nagyon nyomja a szívemet, ha nagyon megbántanak vagy nagyon sok dolgot próbálok meg egyszerre helyre tenni. Na, ekkor válik az egész igazi kínszenvedéssé, sétesik a mozgásom meg a légzésem. De megtanultam ezt is szeretni, sőt néha azt veszem észre, hogy akkor futom a legjobbakat, amikor már az első kilométeren beszorul a levegő és szúrja az oldalam az edzés végéig. Egyszóval imádom a küzdést! És mindezt hol?
Szinte bárhol. Eddig főként a Margitszigetre jártam futni, úgy mint másik kb. 30.000 futóbolond társam. Tehát mindig van ott veled valaki. Persze ki tudtam màr fogni olyan időszakot, amikor szinte egyedül vagy a szigeten. Na annak is megvan a varázsa. Olyan egyedül a városban feeling. Mert ugyan azt mondják, hogy társsal könnyebbek az edzések is, én még egyetlen ismerősömet sem tudtam, egyetlen egyszer sem rávenni, hogy jöjjön el velem. Szóval ott vannak a futók a szigeten, meg persze a rend éber őrei is, akikkel az utóbbi időben egyre inkább "meggyűlt" a bajom: nem olyan rég igazoltattak, mert valami szatírt kerestek, de addig cseszekedtek míg én jól kihűltem. A múlt héten hétfőn pedig figyelmeztettek, hogy ne az úttesten fussak, hanem a járdán, mert az a gyalogosoké. Nem álltam le velük vitatkozni, hogy ha ennyire éberek akkor hajtsák már le a limbó- hintósokat a futópályáról, meg a járdáról is, mert mindkettőt totál elfoglalják!
Egyszóval érnek apró kalandok is edzés közben.
És hogy miért született meg ez a poszt? Hát azért, hogy értsétek miért fogok majd egyre gyakrabban foglalkozni a futással a blogon!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése