Mindannyian tudjuk vagy legalább is hallottunk róla, hogy költözködéskor mennyi kincs, kacat és kidobni való kerül elő a szekrények, polcok mélyéről. Ezt a helyzetet élem át nap mint nap jelenleg a családi szétköltözésnek hála. A legutolsó kincs, ami kezem közé került vasárnap ez a kis papírfecni volt:
Nem is gondoltam, hogy ez még elő kerülhet valaha, de talán a legjobbkor jött! A levél története még a múlt évtizedbe nyúlik vissza, mikor még baromira más életet éltem. Tudjátok nagykanállal habzsoltam. Sok pénz kerestem, sokat költöttem és egyáltalán nem foglalkoztam szinte semmivel és senkivel. Hetente egyszer vállaltam csak ügyeletet a munkahelyen a többi napon élveztem az egyéni vállalkozók szabad időbeosztását :-) Valószínűleg egy ilyen ügyeleti napon futhattam össze a levél írójával és ezek szerint sikeresen oldottam meg a problémáját a céggel, ahol éppen akkor dolgoztam. Se ma, sem akkor nem emlékeztem a konkrét ügyre, mivel a dicsérő levél is sokkal később érkezett meg. Teljes meglepetésként hatott, s persze mondanom sem kell, hogy semmiféle elismerést nem kaptam ez után a cégtől.
Egy kisebb (talán nem is kicsi!) érzelmi gödörben vagyok mostanság (csak egy pár szösszenet magyarázatként: veszteségek/változások az életem szinte minden területén, költözködés okozta fizikai kimerültség, egyre növekvő munkahelyi bizonytalanság, az ünnepek közeledtével érkező stressz és a szokásos családi gyilkoljuk egymást!). Ez a pár megtalált sor, ha nem is rántott ki a gödörből, de legalább felvidította a napomat és újra emlékeztetett arra, hogy bizony a "jó elnyeri a jutalmát!" Szerintem nem hagyom e kedves papírdarabnak, hogy újra eltűnjön, hanem majd valahol keresek neki egy szép kis helyet a lakásomban :-) Mindenesetre köszönet neki, Balogh Ervinnének és férjének!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése